National Geographic Best Pictures

Monday, February 8, 2010


































Read more!

JOBBIK: Frequently Asked Questions

Sunday, February 7, 2010


1. Miben nyújt alternatívát a Jobbik a jelenlegi parlamenti pártokkal szemben?
A valódi törésvonal Magyarországon már nem a jobb- és baloldal közt húzódik. A kérdés, hogy ki globalista és ki nemzeti. Magyarországon kizárólag liberális, globalista pártok ülnek a parlamentben. Az MSZP balliberális, a Fidesz polgári liberális, az SZDSZ pedig szélsőliberális párt. Az MDF már maga sem tudja, hogy mit és kiket képvisel. A Jobbik az egyetlen országosan szervezett párt hazánkban, amely a nemzeti érdekeket és értékeket képviseli. Ezért kell ott lennie az Országgyűlésben.

2. Milyen a Jobbik viszonya a jelenlegi parlamenti erőkkel?
Az MSZP-SZDSZ-MDF hármassal kapcsolatban nincs miről beszélnünk, mivel nemzetáruló pártok. A Fidesszel is csak egy közös célunk van, a fenti pártok kormányon maradásának vagy odakerülésének megakadályozása. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tisztességes helyi Fidesz tagokkal és vezetőkkel ne próbálnánk szót érteni vagy akár együttműködni, de a Jobbik az egész jelenlegi parlamenti garnitúrától különbözik, mert míg azok mind liberális, globalista pártok, addig a Jobbik a magyar emberek nemzeti pártja.

3. Mit ért a Jobbik cigánybűnözés alatt?
Semmiképp sem azt, hogy minden cigány bűnöző lenne. A cigánybűnözés kriminológiai fogalom, amely azt jelenti, hogy vannak olyan speciálisan a cigány kisebbséghez köthető bűnelkövetési formák – pl.: tömegverekedés, színesfémlopás, késelés, falopás, stb. – amelyeket csak speciális módon lehet kezelni annak etnikai jellege miatt. Ki kell jelenteni, hogy a cigánybűnözés létezik, terjed. Nem a kifejezésen kellene vitatkozni, hanem megoldani a problémát.

4. Mi a Jobbik megoldási javaslata a bűnözés eme megnyilvánulási formájára?
A szervezett, felfegyverkezett, maffiaszerű cigánybűnözéssel szemben csak speciális rendőri egységek vagy akár a hadsereg tud szembeszállni, a vidéki cigánybűnözés felszámolására azonban a csendőrség visszaállítása lehet megoldás. A legsúlyosabb gyilkosságok esetén a halálbüntetés visszatartó erőt jelenthet.

5. Miért tartotta fontosnak Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Gárda létrehozását?
A magyar embereket 2006 őszén megalázta a kormány. Azokat a tettrekész hazafiakat hívtuk össze a Gárdába, akik még nem veszítették el a hitüket, akik tudnak és akarnak is tenni a nemzetükért. Ennek megfelelően a Magyar Gárda minden olyan dologban részt vállal, amely a magyarság ügyét szolgálja; legyen az ország vagy akár egy ember védelme, a hagyományaink ápolása, a nemzeti emlékhelyeink gondozása vagy a katasztrófavédelmi helyzetekben való segítségnyújtás.

6. Mit takar a Jobbik nemzeti radikalizmusa?
A Jobbik nemzeti párt. A radikalizmus nem eszme, hanem egy hozzáállás. A szó jelentése az, hogy a problémákat gyökeresen akarja megoldani, nem csak tünetileg kezelni. A helyzet radikálisan rossz, amelyre csak határozott és kemény válaszok adhatóak. A nemzeti radikalizmus hiánya vitte oda az elmúlt 20 évben az országot, ahol most van.

7. Mi a Jobbik véleménye az Európai Unióról?
A mi Európánk nem a jelenlegi föderális, a nemzeteket eltaposó EU, hanem a Nemzetek Európája. Leginkább az EU-realista kifejezés illik ránk. Reálisan látjuk, hogy ez az EU nem vezet sehová, csak a szétesésbe. Ezzel szemben a nemzetek szabad együttműködésén és egyenlőségén alapuló összefogást maximálisan támogatjuk.

8. Milyen céllal indul a Jobbik az országgyűlési választásokon?
A Jobbik párt mivoltából következően kormányzásra készül. Többszáz szakértő bevonásával állítja össze szakmai programját és köt megállapodásokat civil és szakszervezetekkel, hogy a politikában is megjelenjen végre a társadalmi szervezetek befolyása.

9. Milyen megoldási javaslatai vannak a Jobbiknak a határon túli magyarok ügyében?
Elsőként az európai közbeszéd tárgyává kell tenni a kérdést, másodsorban itthon kell rendet tenni, hogy a csonka Magyarország védőhatalmi státuszt biztosítson minden magyarnak a világban. Meg kell adni nekik a magyar állampolgárságot, segíteni kell az önrendelkezési törekvéseket, végül a kapcsolatok erősítésének kormányzatilag és államilag támogatott módján elő kell segíteni a kulturális és gazdasági újraegyesítést.

10. Miért szükséges még ma is emlékeznünk és emlékeztetnünk a trianoni tragédiára?
A trianoni tragédia megtörtént tény, amelyre emlékezni kötelessége az utókornak. Az emlékezés célja nem a sebek felszaggatása, hanem az összetartozás tudatának folyamatos, évről évre történő össznemzeti megerősítése. A magyar összetartozás nem csupán kulturális és történelmi hagyaték, hanem a jövő nagy lehetősége, hiszen 15 millió magyar társadalmi, kulturális és gazdasági egysége óriási erőt jelenthet mindannyiunk számára.

11. Melyek a Jobbik környezetvédelmi politikájának alapelvei?
A mai magyarság azért élhet a Kárpát-medence domináns népeként, mert eleink belátó, takarékos életmódjukkal fenntartották számunkra e csodás geopolitikai egységet. Teljes programunkat annak alapján állítottuk össze, hogy életterünket megóvjuk a jövő nemzedékek számára. Környezetünk megóvása csak a magyar vizek, földek, hévízek védelme mellett képzelhető el, valamint klasszikus hungarikumainkra építve. Ezek a kiváló magyar földre épített, saját tulajdonú feldolgozóipar, a termálvizekre alapozott gyógyturizmus, a geotermikus energiát is igénybe vevő energiapolitika és a lehetőségekhez képest önálló, önellátó kistájegységek gazdasági rendszere.

12. Miért Jobbik a párt neve?
A Jobbik 2003-ban alakult párttá, korábban Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) néven ifjúsági szervezetként működött. Mi annak a megújulásnak szeretnék zászlóvivői lenni, amelynek eredményeképpen egy jobbik Magyarország jön létre.

13. Valóban szélsőséges párt a Jobbik?
A Jobbik nemzeti párt. Valójában azok a szélsőségesek, akik tönkretettek egy országot, alázták meg a nemzetet, nyomorították meg az embereket és szolgáltak ki mindenféle nemzetközi érdeket. A valódi szélsőséges pártok a Parlamentben ülnek most.

14. Kik lehetnek a Jobbik külpolitikai partnerei Európában?
Az EU-ban számos olyan párt van, szinte minden országban, amely a Nemzetek Európája koncepció híve, ahogy mi is. Velük tudunk és kell együttműködni. A Jobbik együttműködési szerződést kötött 4 nemzeti érzelmű európai parlamenti párttal (francia-Front National, olasz-Fiamma Tricolore, svéd-Nationaldemokraten, belga-Le Front National), létrehozván az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét. A Jobbik nemzetközi erejét az is mutatja, hogy a dokumentumot 2009 október 24-én Budapesten írták alá a pártok képviselői. A csatlakozott pártok mellett számos más párt jelezte csatlakozási szándékát.

15. A Jobbik kötne-e koalíciót a Fidesszel?
Nem. A koalíciókötéshez kell egy koalíciós program, de mivel a Fidesz elkötelezett Amerika- és Izrael-barát politikát folytat a nemzetközi színtéren, belpolitikája pedig tele van liberális vonásokkal, nemigen tudnánk összefésülni azt a Jobbik határozott és egyértelműen nemzeti programjával. Egy dologban tudunk együttműködni, hogy Gyurcsány, Bajnai és a hozzá hasonlók soha többé ne kormányozhassanak Magyarországon.

16. A Jobbik felelősségre vonná-e az elmúlt húsz év politikai bűnözőit?
Ezt sokan ígérték már, de sohasem valósult meg, mivel akik mondták, azok is részét képezték a fehérgalléros, politikusbűnözőknek. A Jobbik azonban új erő, tiszta párt. Nem köt bennünket sem a kommunizmus, sem az elmúlt 20 év politikai bűnözésének terhe, így bátran állunk a számonkérés és az igazságtétel élére.

17. A Jobbik erős államot építene?
Egyértelműen. A globalizációval szemben csak és kizárólag egy erős nemzetállam képes megvédeni a magyarság érdekeit, segíteni az állampolgárokat a boldogulásban és a szabad életben. Az erős állam azonban nem jelentheti sem a diktatúrát, sem a magánszférába való behatolást, sem a bürokrácia túlburjánzását.

18. A Jobbik hogyan segítene a gazdákon?
Élnünk kell az Európai Unió által is biztosított és preferált lehetőségekkel, a nagyüzemi, profitközpontú gazdaságok helyett elsődlegesen a minőséget, az élőmunkaeltartó-képességet előtérbe helyező családi és kisegítő gazdaságokat kell támogatnunk. Ehhez tartoznak a vidékmentés és -fejlesztés érdekében a faluközösség megteremtését célzó intézkedések.

19. Miért olyan fontos a magyar föld? Mit tenne a Jobbik, hogy a 2011-ig tartó, földvásárlást tiltó határidő után ne vásárolhassák fel a külföldiek hazánkat?
A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele. A Jobbik 2010-es parlamentbe kerülésekor elsődleges feladatának tekinti a külföldiek földvásárlásának megakadályozását, az ezt biztosító és már részleteiben is kidolgozott földtörvény elfogadtatását – amihez kapcsolódva kezdeményezni kell az uniós csatlakozási szerződésünk módosítását is.

20. Mit változtatna a Jobbik az oktatásban?
A jelenlegi oktatási rendszer teljes felülvizsgálatára van szükség az óvodai szintű oktatástól kezdve a legmagasabb szintű egyetemi képzésig. Ez magában foglalja a tanügyirányítás, a finanszírozás teljes áttekintését, minden szinten a mennyiségi szempontok helyett a minőségi előtérbe helyezését, a családok anyagi helyzetétől függetlenül a tehetség kibontakoztatásának garanciáit és a nemzetgazdasági szempontok érvényesítését.

21. A kultúra területén hogyan mutatkozik meg a Jobbik nemzeti elkötelezettsége?
A Jobbik a Gárdával közösen hozta létre az Atilla Király Népfőiskolát azért, hogy minél több magyar ember szellemi ébredéséhez és gyarapodásához járulhasson hozzá. A kultúrát nemzetstratégiai ágazatnak tartjuk, amelynek elsődleges feladata, hogy a nemzet értékeit, hagyományait és tradícióit megőrizze és továbbadja az utókornak, ezáltal is biztosítva az összetartozás tudatának folyamatosságát.

22. Van-e a Jobbiknak elképzelése a jövő energiapolitikájára?
A megújuló energiaforrásokra komoly hangsúlyt kell fektetni a jövőben, hiszen ezek révén egyrészt az ország energiafüggetlensége nő, másrészt a környezetterhelés csökken. Azt viszont be kell látni, hogy az ország energiaigényének maximum 20%-a fedezhető ilyen forrásokból, ezért a maradék szükségletet az atomenergia felhasználásával lehet kielégíteni.

23. Mely réteg a Jobbik társadalmi bázisa? Van–e egyáltalán ilyen?
Egyrészt a nemzeti radikális szavazóbázis adja a párt szimpatizánsainak magját. Másrészt a Jobbik rendelkezik a legfiatalabb átlagéletkorú (38 év) szavazóbázissal az országban, vagyis a jövő a miénk. A magyar gazdák, munkavállalók és a kis- és középvállalkozók érdekeit tartjuk szem előtt.

24. Mit tehet a Jobbik az eladott nemzeti vagyon visszaszerzése érdekében?
A Jobbik az erős állam híve, az erős államhoz azonban a nemzeti vagyont is meg kell erősíteni. Mivel a lopott holmi visszajár, ezért jelenleg kapcsolatban vagyunk egy neves jogászokból álló csoporttal, amely a nemzeti vagyon visszaszerzésének és a számonkérésnek a jogi lehetőségeit dolgozza ki. Ahol visszaélés történt, ott a helyzet egyértelmű, ahol pedig papíron jogszerű volt a nemzeti vagyon kiárusítása, de az stratégiai ágazatot érintett, ott a magyar államnak vissza kell vásárolnia azt.

25. Hogyan tehetnek a Jobbik EP-képviselői Brüsszelben bármit is a magyarság érdekében?
A Jobbik és a nemzet hangját hangosabban tudják majd hallatni az EP-ben, valamint nagyon értékes kapcsolatokat építhetnek ki más nemzetek hasonló gondolkodású szervezeteivel, vezetőivel. A Jobbik EP-képviselői révén az elhallgatott magyar-ügy végre napirendre kerülhet, és a közbeszéd tárgyává tehető az európai politikában is.

26. Mi a véleménye a Jobbiknak a homoszexualitásról?
A Jobbik szerint a nemi vonzódás és a nemi élet magánügy, amely nem utcára való. A homoszexualitás nem természetes vonzódás, ezért propagálását, utcai felvonulásokon való vulgáris megjelenítését a leghatározottabban elítéljük, azzal szemben a legkeményebben fellépünk.

27. Mi a véleménye a Jobbiknak az abortuszról?
A Jobbik szerint az élet a fogantatás pillanatában kezdődik, ezért az abortusz gyilkosság. Szigorú abortusztörvényt támogatunk, de tudjuk, hogy az abortusz visszaszorítása nem elsősorban jogi, hanem társadalmi és morális kérdés. Megdöbbentő az abortuszok magas száma Magyarországon, amely a kérdés alapos megvizsgálását és a visszaszorítás érdekében egy szakmai stratégia kidolgozását igényli.

28. A Jobbik kiléptetné az országot az Európa Unióból?
Az Unióban lenni nem lehet kényszer. Akkor kell ott maradnunk, ha azzal jól járunk, ha hasznunkra van. Ha nem, akkor nem tartjuk elképzelhetetlennek a kilépést sem. Az európai együttműködés szükségszerű, de a jelenlegi EU nem vezet sehová. Az is lehet, hogy hamarabb összeomlik, minthogy mi kilépnénk.

29. Hol keresne kereskedelmi partnereket a Jobbik?
A magyar gazdaság egyik legalapvetőbb problémája a hazai és a külföldi piacainak elvesztése. Jelenleg a kereskedelmünk nagy része az EU-val folyik, amely nagyon sebezhetővé tesz bennünket. A Jobbik keleti irányváltást tart szükségesnek a piacszerzés terén. Japán, Kína, Oroszország, India, Irán és az arab világ lehetnek azok a növekvő igényű országok, amelyek piacot, és ezáltal munkahelyeket adhatnak Magyarországnak.

30. Mi a Jobbik elképzelése a gazdaság élénkítésére?
a) Az elsődleges feladat kikerülni az adósságcsapdából, vagyis újra kell tárgyalni az államadósság törlesztését, mindenképpen belértve annak részbeni elengedését. Máskülönben minden gazdasági intézkedés értelmét veszíti.
b) Emellett vissza kell szerezni előbb a hazai, aztán a külföldi piacokat a magyar gazdaság számára, amely újra életet lehelhet a mezőgazdaságba, az élelmiszeriparba és az ehhez kapcsolódó gépgyártásba.
c) Magyar kézben kell tartani a nyersanyagkincseinket, legfőképpen a földet, a vizet és a földgázt.
d) A multikat meg kell adóztatni, és helyettük a magyar vállalkozókat kell helyzetbe hozni egy protekcionista gazdaságpolitikával.
e) Segíteni kell a helyi közösségek önellátó gazdálkodási szerveződéseit, mint amilyen a helyi pénz intézménye vagy a hangyaszövetkezetek alapítása.
f) A protekcionista gazdaságpolitika segítésére létre kell hozni egy magyar állami tulajdonú kereskedelmi bankot.

31. Nem csak szavazatokat akar szerezni a Jobbik a „felelőtlen ígérgetéssel”?
A Jobbik nem ígérget, hanem felvázolja, hogy mi az a program, amely megmenthetné Magyarországot. Amit eddig ígértünk – Magyar Gárda, Atilla Király Népfőiskola, Nemzeti Egyletek, Csengey Dénes Könyvtár stb. – mindig megtartottuk, mert tudjuk, hogy a Jobbik ereje a hitelességében rejlik. Nálunk a szavak mögött nem üres ígéretek, hanem tettek vannak.

32. Magyarország hosszú távú érdekeit mennyire szolgálná egy nemzeti radikális párt a Parlamentben?
Magyarország hosszú távú érdekeit csak egy nemzeti párt parlamenti jelenléte segítené igazán. Nézzük meg, hogy szinte minden környező országban ilyen jellegű pártok vannak az országgyűlésben vagy akár kormányon. Csak nálunk nincs. Míg ezek az országok fejlődnek, gyarapodnak, addig Magyarország csődbe jutott. Többek között azért, mert nem volt egy nemzeti párt az Országgyűlésben, amely ezt megakadályozhatta volna.

33. A Jobbik keresztény párt?
A Jobbik egy keresztény erkölcsi alapokon álló nemzeti párt. Minden politikai lépésünket és programunkat áthatja a keresztény erkölcsi kötelesség. Nem várjuk el tagjainktól, hogy vallásgyakorló, hívő emberek legyenek, de azt igen, hogy azonosuljanak a krisztusi tanítás értékrendjével. Ez nem melldöngetést és álszent képmutatást jelent, hanem azt, hogy a politikát szolgálatnak fogjuk fel, amelynek célja, hogy az igazságot, a szolidaritást és a rendet megjelenítse a társadalmi működésben.

34. Mit ért az alatt a Jobbik, hogy célja a rendszerváltás befejezése?
1990-ben átalakultak ugyan az ország intézményi keretei, diktatórikus helyett demokratikus intézmények jöttek létre. Az ország függetlensége azonban nem valósult meg, a szovjet fennhatóság alól egyszerűen átkerültünk az euroatlanti „gazda” kezébe. Ami pedig a legszomorúbb, hogy a politikai hatalom ugyanazok kezében maradt, akik 1990 előtt is birtokolták azt. A rendszerváltozás befejezése akkor valósul meg, ha az ország valóban egy független, erős állammá válik, és az egykori kommunista vezetőket törvény tiltja majd el mindenfajta közéleti szerepvállalástól.

35. Hogyan segítené a magyar kis- és középvállalkozókat a Jobbik?
Az eddig kormányok többé-kevésbé mindig a multik érdekei szerint politizáltak. A Jobbik a magyar vállalkozásokat segítené, egyrészt a munkát terhelő adójárulékok csökkentésével, másrészt a súlyos és értelmetlen bürokratikus előírások megkönnyítése révén, harmadrészt azzal, hogy ösztönözné őket, hogy új – hazai, határon túli és külföldi - piacokra jussanak.

36. Mi a garancia arra, hogy a Jobbik hatalomba jutva nem lesz olyan, mint a jelenlegi parlamenti pártok?
Támogatjuk a civil kontroll erősítését a politika felett. A képviselők visszahívhatóságának intézményi megteremtését, a mentelmi jog szűkítését és a politikusbűnözés szigorú büntetését és felszámolását.

37. Hogyan alakult meg a Jobbik?
A Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) 1999-ben alakult az ország több egyetemének és számos főiskola hallgatójának a részvételével. A célja akkor az volt, hogy pártfüggetlen módon segítse a nemzeti pártok tevékenységét. A 2002-es választások kudarca után azonban a generációs korlátokat lebontva előbb mozgalommá, majd 2003 őszén politikai párttá alakult.

38. Miért kötött 2006-ban választási szövetséget a MIÉP-pel a Jobbik?
A 2006-os választási szövetség egy kényszerházasság volt, amely azért született, mert a MIÉP már nem, a Jobbik pedig még nem volt olyan erős, hogy önállóan nekivágjon egy országgyűlési választásnak. A választásokon a szövetség a kitűzött célt nem érte el, hiszen nem sikerült az Országgyűlésbe jutnia, ezért a Jobbik úgy döntött, hogy a soron következő választásokon már önállóan méreti meg magát.

39. Milyen elemekből áll a Vona Gábor által meghirdetett új radikalizmus programja?
Az új radikalizmusnak három pilléren kell állnia. Az egyik a már megszokott elem, a nemzeti érdekek következetes, radikális képviselete. A másik kettő új elem, amelyet a korábbi nemzeti radikális pártok hibáiból tanulva emelt be a párt elnöke. Az egyik a szakmai alaposság, vagyis annak megmutatása, hogy az új radikalizmusnak erős, alapos programja és a megvalósításhoz jó szakértői vannak. A másik pedig a kulturált és érthető hangnem. A radikalizmus korábban hol túl vulgáris, hol túl intellektuális volt, így az emberek távolinak érezték maguktól.

40. Mi a célja a Jobbiknak az Atilla Király Népfőiskolával?
Az Atilla Király Népfőiskola célja, hogy minél több településen havi rendszerességgel teremtsen lehetőséget az emberek számára ahhoz, hogy olyan információkhoz jussanak, amelyeket máshol nem, vagy alig kapnának meg. A hallgatókat jelenleg az ország 14 pontján várjuk az elhallgatott magyar történelemről, a magyar kultúráról, a keresztény erkölcstanról és a XXI. század aktuális problémáiról szóló előadásainkra. Szeretnénk, ha az országban legalább 100 helyen tudna kihelyezett oktatást tartani a Népfőiskola.

41. Miért alapította meg a Jobbik a Csengey Dénes Könyvtárat?
A Csengey Dénes Könyvtár egyelőre egy helyen, Budapesten működik. Adományokból és gyűjtésekből állítottunk össze egy olyan könyvtárat, amelyben a magyarsággal, történelmünkkel és kultúránkkal kapcsolatban az alapvető nemzeti munkák mellett számos értékes és ritkaságnak számító kötet várja az olvasni vágyókat.

42. Mit jelképez a Jobbik címere?
A Jobbik címere egy stilizált vitorlás hajó, amelynek árbocát a kettős kereszt, vitorláit pedig a nemzeti színű körök adják. Jelentése, hogy a történelmi tradícióink adják az alapot (árbóc), amelyre a közösségeinknek (családok, szervezetek, települések, egyházak és maga a nemzet) együtt kell felépíteniük magukat. Amennyiben ez sikerül, akkor sikerül a vitorláinkba vonnunk a történelem szelét, és a magyar nemzet szélsebesen gyarapodhat és büszkén tekinthet saját jövője felé.

43. Mi a célja a Jobbik évek óta tartó keresztállítási missziójának?
Az ünnepeink teljesen kiüresedtek, a fogyasztói társadalom embereszménye maga alá gyűrte azok eredeti üzenetét. Így van ez a karácsonnyal is. Célunk, hogy a vásárlási lázban felhívjuk a figyelmet a valódi lényegre, a szeretetre, a Megváltóra és az összetartozásra. A közterületeken álló keresztek egy-egy felkiáltójel szerepét is betöltik, melyek mellett egy pillanatra megállhat az ember.

44. Milyen értékekkel egészítené ki a jelenleg hatályos Alkotmányt a Jobbik?
A jelenlegi alkotmányt mi nem egészítgetnénk ki, hanem úgy ahogy van, elküldenénk a múzeumba. Helyébe egy korszerű, a Szent Korona-tan alapján álló alkotmányt képzelünk el, amely helyreállítaná Magyarország történelmi jogfolytonosságát, alkotmányos rendjét és lefektetné azokat a sziklaszilárd alapokat, amelyekre újabb magyar évszázadok építhetők.

45. Mit tenne a Jobbik a magyar munkavállalók helyzetének javításáért?
Az emberközpontú gondolkodás jegyében hangsúlyozni kívánjuk a szolidaritás és az alulról szerveződő érdekvédelem fontosságát. A munkajogi rendelkezéseket úgy át fogjuk dolgozni, hogy az érdekvédők maximális jogi védelemben részesüljenek, mostani kiszolgáltatottságuk megszűnjön. A Jobbik elsődleges feladatának tekinti a munkavállalók, ezen belül is a külföldi tulajdonú és a multinacionális társaságok alkalmazottainak munkajogi védelmét. Ennek érdekében ki kell kényszerítenünk, hogy ezek a cégek tartsák be az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet rájuk vonatkozó szigorú irányelveit. Másrészt meg kívánjuk akadályozni, hogy a munkavállalói kérdésekben tényleges jogosítvánnyal bíró szakszervezetek helyét az ilyennel nem rendelkező ún. európai üzemi tanácsok vegyék át.

46. Hogyan alakítaná át a Jobbik a szociális segélyek rendszerét?
A rendszeres szociális segélyek rendszere a cigány kisebbség nagy része számára nem a munkakeresésre ösztönző támogatás, hanem a fő megélhetési forrás lett. A Jobbik közmunkához kötné a segélyeket, azok összegét jóval alacsonyabbá tenné a minimálbérnél, magát a támogatást pedig jegyekben folyósítaná, vagyis lehetetlenné tenné, hogy a segélyek kocsmázásra és dáridóra folyjanak el, ne pedig a családok mindennapi költségeire, az iskoláztatásra.

47. Kormányképes erő-e a Jobbik?
A Jobbik többszáz szakértő bevonásával készül a kormányzásra, hogy a magyarságnak valódi alternatívát kínáljon a jelenlegi parlamenti erőkkel szemben. A több mint húsz szakpolitikai területet lefedő kabinetek munkájának eredménye lesz a Jobbik választási programja, amelyet komolyan is gondolunk, és nem csupán üres ígérgetésnek szánunk.

48. Ki hozta létre a Jobbikot?
A Jobbik egy egyetemi ifjúsági szervezetből alakult előbb mozgalommá, majd párttá. A politikai formációhoz csatlakoztak olyan emberek, akik a korábbi pártokban csalódtak, de a közéleti tevékenységet nem hagyták abba. Nagyon sok olyan állampolgár is csatlakozott a Jobbikhoz, akik korábban nem léptek be egyetlen más szervezetbe sem, mert kizárólag ebben az új erőben látnak reményt.

49. Kivel működne együtt a parlamentbe kerülve a Jobbik?
A következő parlament erői közül az intézményesített együttműködés (pl. koalíció) a Jobbik számára elképzelhetetlen. Az MSZP és a többi kis párt programja alapvetően eltér a mi elképzeléseinktől, a Fidesz elképzeléseit azokban a kérdésekben tudjuk támogatni, amelyekben a nemzet érdekét szolgálja, a többit azonban elutasítjuk.

50. Miért hirdette meg Vona Gábor a Nemzeti Egyletek mozgalmát?
A Jobbiknak a párt előretörésén és a párt építésén túl, nagyon fontos, hogy megteremtse a tényleges összefogást az emberek között. Ha valaki egyedül van az elveszik, ha összefogunk legyőzhetetlenek vagyunk. Ma nagyon sok nemzetben gondolkodó ember van hazánkban,akik tenni is szeretnének a változások érdekében, de nem kívánnak belépni egy pártba,vagy nem tudják vállalni, például, a Magyar Gárda tagsággal járó kötelezettségeket. Nekik nyújt keretet a Nemzeti Egylet Mozgalom.

51. Kik lehetnek a tagjai és milyen kötelezettségekkel jár a Nemzeti Egylet tagság?
A Nemzeti Egyletek Mozgalom pártsemleges. Mindenki tagja lehet aki nemzetben gondolkodik és egyetért a mozgalom célkitűzéseivel, legyen bármely nemzeti értékeket valló párt, mozgalom vagy szövetség tagja. A Nemzeti Egylet tagnak egy dolgot kell vállalnia, hogy minden körülmények között segítséget nyújt a mozgalom tagjainak, ha azoknak szükségük van rá.

52. Milyennek látja a Jobbik az egészségügy helyzetét és társadalmi szerepét?
Az eddigi kormányok az egészségügyet tönkretették, a nemzetet megbetegítették. Az egészségügyi és halálozási mutatóink a világon a legrosszabbak közé tartoznak. Az egészségügy ezért különleges, semmihez sem hasonlítható szerepet tölt be a társadalomban. Egészséges emberek nélkül nincs honvédelem, nincs rendvédelem, nincs gazdaság, nincs oktatás, nincs kultúra – nincs nemzet, nincs jövő sem. Ezért a Jobbik meghirdeti az egészséges nemzet politikáját. Az egészségügyet ennek a célnak a szolgálatába kívánja állítani és ehhez gyökeresen át kívánja alakítani szemléletében, működésében és finanszírozásában is.

53. Milyen egészségügyi rendszert akar működtetni a Jobbik?
A Jobbik ellenzékben és kormányon is mindent el fog követni, hogy a nemzet egészsége minél előbb komoly mértékben megjavuljon, az emberek minél egészségesebben és minél hosszabb ideig éljenek. Ennek érdekében szükségesnek tartja egy nemzeti egészségkultúra kialakítását, amelyben kiemelt szerepet kap az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés és az oktatás-nevelés. Az egészségéért mindenkinek tennie kell!

54. Milyen teendőket lát szükségesnek a Jobbik a jól működő egészségügy érdekében?
Az egészségügyi ellátás minősége és eredményessége nem függhet sem napi politikától, sem attól, hogy az egyén mely társadalmi réteghez tartozik, sem attól, hogy hol lakik. Ezért új társadalmi szerződésre van szükség annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátás színvonala megfeleljen a XXI. század korszerű elvárásainak és lehetőségeinek. Ehhez fel kell mérni a teljes népesség egészségi állapotát és meg kell határozni a társadalom szükségleteit, az ezen alapuló ellátásokat és azok várható költségeit. Ennek ismeretében lehet hozzákezdeni az egészségügy teljes átalakításához.

55. Milyen feltételeket kell biztosítani a Jobbik szerint az egészségügyben dolgozóknak?
Az egészségügyben dolgozóknak a munkavégzésükhöz megfelelő munkakörülményeket, a munkájuk jelentőségét elismerő, nyugodt megélhetést lehetővé tevő jövedelmet, törvényben garantált és kellő egzisztenciális hátteret adó, tervezhető életpálya-lehetőséget kell teremteni a pályáról történő elvándorlás és pályaelhagyás magakadályozása, az utánpótlás biztosítása, az egészségügyi pálya vonzerejének és megtartóképességének növelése érdekében.

56. Milyen forrásokat kíván felhasználni a Jobbik az egészségügyi célok megvalósítására?
Az egészségügy működésének biztosítása csak részben anyagi kérdés. Helyes egészségpolitika és egészségkultúra kialakításával, az egészségvédelem erősítésével és korszerű szervezési módszerek alkalmazásával a rendelkezésre álló erőforrások optimálisan használhatók fel. Az egészség, a munkavégző-képesség helyreállításával az egészségügy jelentős hozzáadott értéket termel a meggyógyított emberek által befizetett járulék- és adótöbblet révén. Ezt a hasznot a társadalomnak el kell ismernie és az egészségügybe vissza kell forgatnia. Az egészségügyben semmiféle profitérdeknek nincs helye. Ezért az egészségügy intézményrendszerét a nemzeti érdek védelmében nemzeti irányítás alatt, az eszközrendszerét pedig nemzeti tulajdonban kell tartani.

(jobbik.hu)

Read more!

HVIM summer camp for children


HVIM--the most creative and resourceful patriotic organization--expanding its programs in the coming years. Activists just started the Academy of National Resistance lecture series, in January; the program provides talks--tips and tricks--for opposition members dealing with government institutions. The purpose of the lecture series is to educate people about the available strategies when dealing with authority and fighting with law enforcement agencies.

However, HVIM educational activities don’t aim only adults, but it also targets children that are the bearers of the future of every healthy and striving nation. It is essential to bring up the next generation with a healthy mental outlook on life; it is paramount that children know the real history and tradition of their country to develop firm spiritual and intellectual foundation before entering adult life. In the spirit of these ideas, the HVIM organizing a summer camp for children for 10 through 14 years of age.

The first summer camp will be held in the small, picturesque village of Szarvaskő, which is just a stone throw from the city of Eger.

The program of the summer camp is planned to be fun. There will be workshops where children will be introduced into the art of wood, metal, bone and leather craft. They will learn rovásirás (cuneiform alphabet), archery and horse riding. They learn about plants and the natural environment. Also, children will be introduced into national symbolism and historical imagery and will listen lectures about the true history of the country. There will be film screenings, competitions and of course, bonfire and music performances where children can meet with members of famous patriotic rock bands.

The camp will last for one week.
Costs: 26000 (about $130) forints per child; for two children, 20000 forints per child and for three, the third child can attend for free.
The cost includes transportation, accommodation and four meals a day.

(hvim.hu - hungarianambiance.com)

Read more!

Cell Phones & Cigarettes: What do they have in Common?

Saturday, February 6, 2010


Read more!

Marian Cozma’s statue was revealed in Veszprém


Despite the harsh winter weather, thousands of people showed up in front of the Veszprém Sport Arena to witness the revealing of Marian Cozma’s statue.

Many distinguished guests took part in the ceremony, among them Marian Cozma’s father and sisters, the Romanian ambassador to Hungary, the mayor of Veszprém and teammates of Cozma.

Marian Cozma was murdered by gypsy criminal in February 8, 2009.







MORE PICTURES
















(mno.hu - stop.hu - hungarianambiance.com)

Read more!

Picture of the day: Lajos Bokros the prime ministerial candidate of the MDF


Creative Hungarians made a snow-sculpture about Lajos Bokros, the Soviet trained apparatchik and the distinguished stooge, one of the most despicable characters of Hungarian political life. Read a bit more about the shameless liar here.

(Picture:barikad.hu)

Read more!

National Portrait Gallery: György Budaházy


György Budaházy was born in 1969, in Budapest. On his father side, he descended from an old noble family. He grew up in a residential area made up by apartment buildings, in Kelenföld, the district where he also attended elementary school. He continued his education in the Budai Nagy Antal High School, in Budafok and in the BMR, where he received a diploma in Mechanical Engineering.He wrote his thesis about “Alumíniumkémény csőszerkezetek T-idomainak ellenállása” (approximate translation: T-form resistance of aluminum chimneys). He received his diploma in 1992, but he has never worked in his profession. According to his own admission, this was due to the fact that he more interested in theoretical issues than practical application of things; also when finishing his degree, the Hungarian heavy industry was already on the decline; compelled by reality, he continued his studies, at the Budapest Business Academy studying business management.

After finishing his studies, he worked as an entrepreneur in the catering business. Currently, he lives in Diósd and makes a living out of trading. He got married in 1997; he is the father of three children.

He got involved in politics during the taxi-drivers’ blockade; he opposed the actions of the taxi-drivers wanting to bring down the Antall government. In 1992, he became member of the MDF, but he has never held any position in the party; in the second part of the 1990s, he practically faded out of the party. He entered into public life, in 2001 when he founded the Hungarian Revisionist Movement with his friends; they organized street protests against the Trianon Peace Treaty. He gained nation wide fame, in 2002, during the Elisabeth bridge blockade; the event made him an emblematic figure of the country. From this period on, we find him on the opposite side of official political issues; he was active in the anti-EU campaign, as well. He is known for his effort to remove the Soviet monument from the Szabadság Square and for his struggle to restore the area of the city to its original state. Since the 2006 uprising, he has been recognized as one of the leading figures of the evolving national resistance.

Read more!

The gypsy criminals murdered Marian Cozma will go on trial within three weeks

Friday, February 5, 2010


Policeman showing the shirt Marian Cozma wore during the night, when he was murdered. The left side of the shirt shows the cut where the knife penetrated Cozma’s heart.

The Marian Cozma murder investigation has been completed and police are ready to send the case to the court. The investigation produced 98 files and 13 thousand pages of written documents. Péter Pogány, the head of the investigation team named the murderer, who is Sándor Raffael. Police are charging 27 criminals in the case.

Police have a very detailed knowledge about the events took place in the disco during the night when Marian Cozma was murdered by a horde of gypsy criminals.

The gypsies arrived in town to settle issues with another gang; however, the rival gang didn't show up and the gypsies of Enying went to the Patriota disco to celebrate. According to police, the criminals virtually, invaded the place and pushed and shoved guests around as they entered into the disco. It was obvious that they were looking for fight.

Sándor Raffael, the murderer

They picked on Cozma because he was sticking out of the crowed by his size; they attacked him on the dance floor and in the fight, Sándor Raffael stabbed Cozma, the first time. Cozma fled but the gypsies caught up with him, on the street and Sándor Raffael stabbed him, the second time; this time, in his heart that proved to be fatal. This was the time when Zarko Sesum and Ivan Pesics got injured as they tried to aid the bleeding Cozma.

Right after the murder, Sándor Raffael and Győző Németh, the two main culprits, traveled to Budapest and stayed in a small apartment. The next morning Sándor Raffael’s head wounds that he received during the fight, had been treated by a health professional in a private hospital.

The following day, the two criminals received a car from an accomplice to flee to Austria. An aid drove in front of Raffael’s car to detect police presence on the highway. However, Austrian police captured them both, without incident.

According to Péter Pogány, the chief investigator of the case, none of the criminals showed remorse regarding the murder.

(blikk.hu - hungarianambiance.com)

Read more!

Krisztina Morvai started a petition for the release of political prisoners


The petition form can be downloaded from her website

Read more!

Gábor Vona's quick comments on Viktor Orbán's state of the nation address


Viktor Orban has delivered a state of the nation address today, in front of an invited audience; the yearly event has become a tradition in Hungarian political life, since the first Fidesz government, in 1998.

According to Vona, Orbán's speech received outstanding reception from audiences, when he offered solutions for particular issues borrowed from Jobbik's program. It is true, as Orbán said, that the country needed strong and honest government; however, neither the Socialists nor Fidesz can set up, such a government said Vona.

Jobbik's prime ministerial candidate emphasized that the task of the next government is not only to close eight years socialists nightmare but it has to lead the nation out of the dead-end-street that the previous governments steered the country into, in the past twenty years.

Vona also asked why Orbán held Jobbik extremist. He immediately answered his own hypothetical question by saying that perhaps because, Jobbik demanding accountability from both Socialist and Fidesz political criminals. Or perhaps because Jobbik has the guts to criticize some of the issues, both the Socialists and Fidesz consider taboo; like the role of the multinational corporation, the European Union, IMF, Israel, or the issue of Gypsy crime.

According to Vona, the changes Fidesz advocates are not real changes, as the program is lacking brevity and only offers plastic surgery for the nation, rather than prospects for real recovery.

The nation doesn't need symptomatic treatment, but a real program fostering recovery; however, only Jobbik can implement such measures said Vona.

(barikad.hu - hungarianambiance.com)

Read more!

Ron Paul: Chaos in The Streets and Poverty Coming To the USA

Thursday, February 4, 2010



Read more!

The World Federation of Hungarians organizing a mass demonstration, in Versailles for the 90th anniversary ofthe signing of the Trianon Peace Treaty

The World Federation of Hungarians held a news conference today, outlining the Federation's plans for the 90th anniversary of the signing of the Trianon Peace Treaty.

The World Federation of Hungarians in a joint effort with the HVIM and the National Bikers Association are planning a mass demonstration, in front of the Trianon palace, in Versailles.

Also among the plans are the release of a Trianon CD collection exposing the historical event took place 90 years ago.

Organizers are planning a statue for Albert Camus that was an ardent supporter of the Hungarian cause after the defeat of the 1956 uprising, until his death.

According to Sándor Rácz, the head of the World Federation of Hungarians, the Trianon peace treaty had nothing to do with the First World War. He quoted from the book of the French journalist Henri Pozzi, a close associate of Clemenceau, the French Prime Minister at the time and a key figure in the Trianon conference. According to Pozzi, Hungary was not only carved up but became a victim of a murderous assault by the background power that planned the outrageous act of carving up the country for many decades. The dismemberment of Hungary was finalized by Freemasons in their Parisian congress, in 1917. (Note: Lajos Kossúth, the leader of the 1848 revolution became a Freemason in exile. In his “Cassandra” letter to the Hungarian leaders, in 1867, he already warned, in somewhat vague terms, about the ongoing plans of the shadowy background power to carve up the country.)

The World Federation of Hungarians are calling on the parliament to make June 4th a national memorial day. The World Federation of Hungarians are asking the churches to ring the bells for five minutes, in the entire country, on June 4th, at 4:32 pm. to remind Hungarians of the tragedy. Organizers are asking the various branches of the Federation to arrange transportation for people wanting to join the demonstration in Versailles.

The organizing committee set up an office in Paris, led by Dr. Tibor Léh lawyer. Hungarians living in France or French citizens sympathetic to the Hungarian cause can get in touch with the office for further information.

The organizing committee will also ask the head of the Museum of Versailles to refurbish the Trianon section of the museum so that it emulates the atmosphere of the period when the treaty was signed.

For the occasion, The World Federation of Hungarians organizing a conference in Kolozsvár, called “Felvidéki üzenet Trianon 90. évében”. The conference will discuss the theme of the book “Felvidék 1914-1920 ”  written by Gyula Popély.

(MVSZ Sajtószolgálat – hungarianambiance.com)

Read more!

Dóra Dúró: all kids should become familiar with "rovásírás"

Tuesday, February 2, 2010


The runic alphabet was a writing system, ancient Hungarians used before coming to the Carpathian Basin. Even after the “Honfoglalás” the alphabet was used for quite some time, until the Habsburgs phased it out due to their colonial policy.

Dóra Dúró, the head of Jobbik's educational cabinet, spoke about the party's academic policy, among others, the plans of including the ancient runic alphabet in the curriculum and the party's determination to introduce the subject into the Hungarian school system.


Dániel Gribek: Is the idea of teaching “rovásírás” (runic alphabet) in schools included in Jobbik's educational program?

Dóra Dúró: We would like to enhance the Hungarian aspects of literature, history and music in education; teaching rovásírás in schools would serve as an element in the effort of bolstering student's national identity. There is an urgent need for that, after all, in the past twenty years national education had different priorities and rovásírás was neglected in the educational institutions.


D.G.: In what form, can you foresee the teaching of rovásírás in schools?

D.D.: The first priority is to make sure that all kids become familiar with the runic alphabet; this goal could be achieved within a short period of time. We also intend to offer opportunities for learners wanting to delve into the subject more deeply; however, to do this, first, we need teachers that can tackle the challenges.

D.G.: Making the subject mandatory, either as a separate subject or part of other modules, how would you solve the problem of the lack of knowledge of the subject among teachers? Is there openness among teachers to learn the runic alphabet? How much time, do you think teachers need to acquire the skill.

D.D.: I think, it wouldn't take long time for teachers coming out of universities to be skillful in the subject of the runic alphabet. However, until they become available, we could substitute them with visiting instructors.

D.G.: Does Jobbik find the teaching of rovásírás on elementary level sufficient, or rather, it would pursue a more complex and practical method of exploring the writing system, like writing and reading? How much time, would implementing a program like this take?

D.D.: To start with, it would be sufficient if kids would develop a concept about the ancient Hungarian writing system; too much rigor, sometimes have adverse effects. For those interested in the deeper aspects of the writing system, might explore it in evening courses.

D.G.: Can you foresee rovásírás as being part of high school examinations modules? Of course, only after rovásírás becomes part of the regular curriculum of the school system.

D.D.: It's too early to talk about that at the moment, after all we have to start everything from scratch. A couple of years from now, we can revisit the question again: when every Hungarian kids becomes efficient in rovásírás.


Gribek Dániel
(Rovatmagazin.hu - hungarianambiance.com)

Translated by hungarianambiance

Read more!

Budaházy will run as an independent candidate in the next general election


György Budaházy, the jailed patriot, will run as an independent in the national election, in April said Krisztina Morvai, after the Budáhazy's trial ended in a Budapest courthouse; the judge found Budaházy guilty of removing the red star from the communist monument built by the Kadar regime fifty years ago.

Budaházy is still in jail, but according to the law, contenders are covered by the provision of immunity section inscribed into the constitution requiring authorities to suspended court proceedings against candidates.

According to Morvai, Budaházy is a national treasure and his participation in national politics would be beneficial for the entire country.

Let's see what the court will do. They have to act quickly.

(hirado – hungarianambiance.com)

Read more!

Commemoration services are planned for the 90th anniversary of the signing of the Trianon peace treaty

Monday, February 1, 2010


This summer will be the 90th anniversary of the signing of the Trianon peace treaty. For the occasion, patriotic organizations are planning commemoration services all over the country and in Europe, as well. It is important to let Europeans know what happened 90 years ago, in Trianon.

Ninety years ago, the French, the British and the American governments, following an arcane plan, carved up Hungary that, as a result, lost more than half of its historical territories and population. The tragedy of Trianon is the single biggest catastrophe in the country's history.


The patriotic bikers association is organizing a grandiose tour to Brussels and to Versailles, on June 4th.

Ninety bikers, representing the 90th anniversary of the peace treaty will cross Europe and go to Brussels reminding members of the European Parliament of the consequences of the treaty of Trianon. They will hand over a petition to the president of the parliament calling attention of the repercussions of the unjust treaty and of the discrimination of Hungarians living in the lost territories.

The bikers, then, go to Versailles and in front of the Trianon place, they will hold a memorial service. The plan is that there will be a satellite hookup with the various memorial sites in Hungary, so that the entire nation can remember together and can sing the national anthem in the same time.

The bikers are also asking Hungarians, wherever they live, to stop for 1 minute, on June 4th, 2010, at 4:32 pm. and remember the dismemberment of Hungary.

(Note:Thanks God by the time of the anniversary, the current satanic regime will be a thing of the past and by all probability, Jobbik will be in the parliament. This will help a great deal organizing nation wide commemoration services).

(nemzetimotorosok.hu - hungarianambiance.com)

Read more!

HVIM memorial march

Sunday, January 31, 2010


The Nógrád-Gömör chapters of the HVIM organized a memorial tour, commemorating to the heroes of Balassagyarmat. In 1919, after Trianon peace treaty, when Hungary lost more than half of its historical territories, the Czechoslovakian army invaded the small town of Balassagyarmat, in the north wanting to carve out the city from the territory of Hungary and attach it to the new entity of Czechoslovakia. Hungary was practically, defenceless at that time, without army and functioning self defence forces.


Railway workers, ordinary citizens and remnants of the disbanded army just returned from the front line, joined forces and organized themselves into a ragtag group of armed militia; the group successfully attacked and driven out the Czechoslovakian army units from the city of Balassagyarmat and from the surrounding areas. As a result of their heroic endeavour, Balassagyarmat remained part of Hungary.


To commemorate to the heroes of Balassagyarmat, 64 members of the HVIM set out from Magyarnándor to Balassagyarmat. Among the participants, there were members of the HVIM from the occupied territories of Felvidék and Délvidék, as well.


The undertaking proved to be a challenge because of the extreme winter conditions but despite the harsh environment, all participants completed the memorial march. In the city of Balassagyarmat, sympathizers waited the marchers with hot tea.


The march ended at the mayor office, where a memorial plaque reminds citizens for the historical event. At the memorial plaque, László Tulai, the president of Civitas Fortissima and Gyula Zagyva, the president of the HVIM spoke to the participants.


After the speeches, participants watched a film about the historical event. At the screening, the Balassagyarmat, Salgótarján, Eger and Budapest chapters of HVIM were also present.



(szentkoronaradio.com – hungarianambiance.com)

Read more!

Unbelievable pictures, gepards playing with a deer

Saturday, January 30, 2010

Three young gepards have been in a playing mood in a Kenya national park, after coming back from hunting. They encircled a deer and played with it. The deer was so spell bound that even forgot to flee.

According to nature photographer Michel Denis-Huot, this could happen because after the hunt, the gepards were not hungry. What a lucky deer.





(blikk.hu)

Read more!

Gypsies attacked Hungarians in Hangács, this time they lost, two gypsies are dead (continually updated)


(MTI – the Hungarian disinformation agency)
Two groups of people attacked each other in the village of Hangács with clubs. In the clashes two persons, a 40 and a 30 year old men died on the scene and several injured. Those participated in the brawl have been arrested and the injured have been taken to hospital.

Source: a relative of the Hungarians attacked by the gypsies
Two Hungarians have been attacked by gypsies on the street with the intention of killing them, because the gypsies learned that the two men wanting to join the Hungarian Guard. One of the Hungarians was punched by the gypsies on the street when visiting a friend, the other defended himself; in the mean time, villagers from the nearby houses came out to help the beleaguered Hungarians.

Hangács is a heavily gypsy infested village and even the mayor that according to the source is an honest man, afraid of the gypsies so much that he dares to do nothing that would upset the gypsies.

The two dead gypsies have been dangerous criminals that terrorized the village for many years.

An interesting addition to the incident that the complicit mainstream media probably won't report is that there were gypsies among the Hungarians defending themselves against the attackers.

Source living in Hangács
Gypsies are threatening Hungarians with revenge. People, mostly the old and the children locked themselves in their houses and preparing their self-defence. Gypsies from the nearby villages are gathering in Hangács “to mourn” the victims.

Update:
According to latest reports, the two gypsy criminals died in the incident were Győző Bartus and Péter Virág; both of them repeat offenders; one of them came out of jail, one week ago. It is not clear, how they died but according to sources gypsy residents fighting with the Hungarians have also had a beef with the gypsy criminals.

Update:
The two Hungarian brothers, the gypsy criminals attacked are in custody. They come from a poor family and the reason they are not members of the Hungarian guard yet, is because they haven't had the money to buy the uniform. Both are working poor and supporting their families and financing their sister's university studies. The family of the brothers fled the village for fear of revenge, as gypsies are threatening them in their house; as usual, the biased police do nothing to defend them or arrest the gypsies.

Police report
Police released a short statement to straiten out the conflicting reports coming out of Hangács; they said that there was no racial motives behind the killing. Reading between the lines, this confirms that there were two gypsy residents fighting along the Hungarian side.

On their way home from a party around midnight, a group of young people (including two gypsy residents) met three gypsy criminals that attacked them for being too noisy. A nasty fight broke out leaving two dead on the scene.

Six people have been taken into custody, and five have been charged with murder.

(Note: The Hungarians were lucky, in the sense that two gypsy residents were with them during the fight, otherwise, for sure, the controlled police following the orders of their liberal handlers, would have created a racial case out of the fight).


(kuruc.info – hunhir.hu - hungarianambiance.com)

Read more!

Hungarian media trying to whitewash the crimes of gypsy criminals murdered Marian Cozma


There are efforts in the complicit mainstream media to whitewash the crimes of gypsy criminals murdered Marian Cozma. The main TV station, TV2 interviewed Győző Németh, one of the gypsies charged with murdering Cozma. Of course, the criminal denied the charges; though, he acknowledged kicking Zarko Sesum causing him serious facial injuries.

According to the criminal the brawl started because they didn't like Cozma's dancing style. He had bumped into me several times said the gypsy. This started the brawl that ended up in murder.

It was not me who hit first, said the gypsy. But he acknowledged that the conflict started between him and Cozma. The brawl appeared to me as a fun thing said the criminal. One of his accomplices, in another interview said that the gypsies considered the brawl as a “manly play”.

I had slept quite well that night because I didn't know that someone died in the incident, lied the gypsy.

When he was asked why, then, he tried to escape to Austria, he said that the trip was scheduled long before the murder.

(blikk.hu – kuruc.info – hungarianambiance.com)

Read more!

The Swine flu pandemic was a hoax

Friday, January 29, 2010


What the alternative media said all along has been confirmed by top WHO scientist, Professor Ulrich Keil: “...the swine flu pandemic was part of an overblown “angst campaign”, devised in conjunction with major drug companies to boost profits for vaccine manufacturers”.

(Note:Top criminal Ferenc Falus, Hungary's health officer, is still advocating the vaccination of the population.)

Steve Watson
Infowars.net
Thursday, Jan 28th, 2010


A scientist with the World Health Organisation has testified, during ongoing hearings in Strasbourg, France, that the swine flu pandemic was part of an overblown “angst campaign”, devised in conjunction with major drug companies to boost profits for vaccine manufacturers.

Professor Ulrich Keil, director of the WHO’s Collaborating Centre for Epidemiology, slammed the organization and its flu chief, Dr Keiji Fukuda while giving evidence before The Parliamentary Assembly of the Council of Europe (PACE).

“With SARS, with avian flu, always the predictions are wrong…Why don’t we learn from history?” Keil said. “It [swine flu] produced a lot of turmoil in the pubic and was completely exaggerated in contrast with all the really important matters we have to deal with in public health.”

The WHO adviser on heart disease, added that the decision had led to a “gigantic misallocation” of health budgets.

“We know the great killers are hypertension, smoking, high cholesterol, high body mass index, physical inactivity and low fruit and vegetable intake,” he said. “In spite of all these facts, governments instead wasted huge amounts of money by investing in pandemic scenarios whose evidence base is weak.”

PACE, a 47 nation body encompassing democratically elected members of parliament, will determine whether a “falsified pandemic” was declared by WHO in June 2009 on the advice of medical advisors, many of whom have close financial ties to the very pharmaceutical giants – GlaxoSmithKline, Roche, Novartis, – that produced the H1N1 vaccines.

It will also look into the controversy surrounding the fact that two shots were initially advised when it was later revealed that one dose was entirely suitable, as well as investigating concerns over hastily developed vaccines containing adjuvants.

Pharmaceutical companies are thought to have made a profit of somewhere in the region of $7.5-$10 billion on H1N1 vaccines, recouping the billions they had invested in researching and developing pandemic vaccines after the bird flu scares in 2006 and 2007.

The worldwide death toll from H1N1 is thought to be around 13,500, just over a third of the number who die from regular flu every year in the U.S. alone.
Heading the hearings is the former chairman of the Health Committee of PACE, Dr. Wolfgang Wodarg. A former German lawmaker, a medical doctor and epidemiologist. Wodarg has referred to the swine flu pandemic as “one of the greatest medical scandals of the century.”

Wodarg has pointed out that the WHO softened the definition of a pandemic from an outbreak in several continents at once with an above-average death rate, to one where the spread of the disease is constant.

Just one month after changing the definition, and with just 144 people having died from H1N1, the flu was given the highest threat classification possible, a “stage-six pandemic alert”. By comparison, the mildest 20th Century pandemic killed a million people.

“I have never heard such a worldwide echo to a health political action,” Wodarg, an epidemiologist who formerly led the health committee for the Council of Europe, said at Tuesday’s hearing.

“It was stated in panic- stricken terms that this was a flu that could threaten humanity and a great number of humans could fall ill. This is why billions of dollars of medications were bought.” Wodarg said.

He added that the the change in definition “made it possible for the pharmaceutical industry to transform this opportunity into cash, under contracts which were mainly secret.”

“In my view, the WHO undertook an incomprehensible action, which cannot be justified by scientific evidence. The Council of Europe should investigate this to see how WHO can undertake this kind of dangerous nonsense,” said Dr Wodarg.

WHO’s flu chief, Dr Fukuda, insisted that its swine flu scientists do not have conflicts of interest owing to close links with pharmaceutical companies.

“Let me state clearly for the record – the influenza pandemic policies and responses recommended and taken by WHO were not improperly influenced by the pharmaceutical industry.” Fukuda told the inquiry.

He said those calling the epidemic fake were wrong and irresponsible.
PACE’s findings are expected to be announced January 29 and will likely be followed by an in-depth study and recommendations to European governments.

Read more!