Pages

Obrusánszky Borbála: A tohárok titka 

Thursday, July 14, 2011


A nyugati szakirodalom máig indoeurópai népnek tartja a kifinomult művészetű tohárokat. Az utóbbi években egyre inkább tudatosul a kutatókban az, hogy bennük a szkíták rokonait kell keresni. Vajon mit tudunk erről a titokzatos népről?

Az írások vallomása

A kínai Xinjiang Autonóm Tartományban lévő Tarim-medence ősi kincsekkel és múmiákkal büszkélkedhet. A térség egyik titokzatos népének tartják a tohárt, akik gazdag gazdasági feljegyzéseket és vallási iratokat hagytak maguk után.

Azokat a magyar származású Stein Aurél hozta el Európába és tette a tudomány számára elérhetővé. A sors fintora, hogy szinte az egész világon szenzációs anyag nagy részét már alaposan feldolgozták, nálunk az akadémiai nyelvészek és történészek még bele sem néztek ebbe a páratlan civilizációs hagyatékba, így nem vettek részt a nemzetközi vitákban, mely az ősi belső-ázsiai nép hovatartozásáról szólt. A kínai források a jüecsikkel, vagyis a belső-ázsiai szkítákkal azonosították őket, akiket a nyugatra terjeszkedő hun birodalom egykori lakóhelyük elhagyására késztetett. Ezután a törzsszövetség Közép-Ázsiában tűnik fel, ahol már a görög-latin szerzők is említést tesznek róluk. Strabon szerint a Kr. e. 1. században élt tohár nép a szkítákhoz tartozott és jelentős szerepet játszott a görög-baktriai királyság Kr. e. 2. századi elpusztításában. Ezt az államot még Nagy Sándor egyik hadvezére alapította, kihasználva a szkíta népek közép-ázsiai széttagoltságát. Ptolemaiosz szerint a Szír-Darja középső folyásánál éltek. A közép-ázsiai térséget feltáró Szergej Tolsztov szerint a Kuvan-Darja vidéke volt a tohárok egyik lakóhelye. A kutató feltárta Dzsety-uszuri telepet, melyet az ősi lakóhelyüknek vélt és annak virágzását a Kr. e. 1. évezred közepére helyezte. Nagyon valószínű, hogy a szkíta ősökkel rendelkező törzs nemcsak egy helyen, hanem a hatalmas ősi civilizációs területeket uralva, szétszórtan élt.

Korai nyomok

Már az ezredforduló táján, a híres turfáni múmiák előkerülése után a régészek megfogalmazták azt a véleményt, miszerint az europid múmiák kapcsoltban állhatnak a tohárokkal. A Kr. e. 1800. körüliről származó csodálatos emberi maradványokat m a szakirodalom javában a tohárok elődjeinek tartják és mivel az emberi arcok europid vonásúak, egyes szerzők indoeurópaivá „tették” őket.



Sajnos a nyugati kutatók egy része elfeledkezik arról a tényről, hogy Közép- és Belső-Ázsia jelentős hányadát, egészen a mai Mongólia középső feléig egykoron „fehér emberek” népesítették be, ők azonban nem „indoeuropidokhoz” vagy „irániakhoz” tartoztak, hanem az ott élt szkíták és hunok elődei lehettek, így a fenti múmiák a mi távoli rokonaink. A fent említett térség egyébként csak a 13. századtól mongolosodott el, miután Dzsingisz kán hadai elpusztították az ellenállást tanúsító, valamint a mongol követeket legyilkoló közép-ázsiai horezmi birodalmat. Az ujgurok azért őrizték meg jellegzetes europid arcvonásukat, mert jó diplomaták lévén, azonnal meghódoltak a nagykánnak, sőt még egy hercegnőt is küldtek neki, így ők nem váltak „mongolokká”, hanem máig hordozzák ősi, szkíta vonásaikat.

Korai eurázsiai kapcsolatok

Régészetileg talán elsőként Gorodcov mutatta ki az ősi közép-ázsiai térség és a kelet-európai települések közti állandó kapcsolatokat. Az orosz kutató a kimmer műveltség kisugárzását látta az ukrajnai kerámiákon és úgy vélte, hogy a kelet-európai síkság a Kr. e. 1. évezredben a fenti harcias nép fennhatósága alá tartozott. Ma már a régészek sok lelet birtokában még messzemenő következtetéseket vontak le. Sokak szerint a Közép-Ázsiában megtalálható Afanaszevo-kultúrát a tohárok elődei hozták létre. Ezt az ősi, Kr. e. 3500-2500. között, vagyis a késő rézkortól a korai bronzkorig virágzott és nagy területre terjeszkedő kultúra eljutott egészen Dzsungáriáig, öröksége kimutatható a turfáni múmiák anyagi műveltségében, de a műveltség bizonyos elemei kimutathatók a mai Ukrajnában, a Volga-vidékén, de Közép-és Kelet-Európában is. A kurgán kultúrának nyilvántartott ősi civilizáció tagjai álltenyésztéssel és földműveléssel is foglalkoztak, de halásztak és vadásztak is. Elképzelhető, hogy már akkor, a Kr. e. 4. évezred végén egy, az eurázsiai sztyeppe nagy részére kiterjedő egységes, a korai szkítákra jellemző kultúra létezett?



Ez az ősi régészeti kultúra sem tűnt el nyomtalanul, hanem továbbélt a sokszor emlegetett Andronovó-i (Kr. e. 2000-900) majd a közép-ázsiai Karaszuk-kultúrában (Kr. e. 1500-800). Ezekben már kimutathatók a jellegzetes szkíta tárgyak és díszítő motívumok.

Nyelvészeti elképzelések

Walter Bailey még 1979-ben megjelentette a hotáni szakák nyelvemlékéből összeállított szótárt. A szerző az ősi belső-ázsiai szaka nyelv szavait foglalta össze. Az indoeurópai koncepcióval megszerkesztett művel sajnos a hazai nyelvészek jóformán nem is foglalkoztak, talán egy-két hivatkozáson túl nem is hallunk arról, hogy egy ilyen jelentős szkíta nyelvemlék rendelkezésre áll.



Más külföldi kutatók viszont alaposan áttanulmányozták a régi szakairatokat és meglepő felfedezésre jutottak. Már a 20. század első felében sok nyelvész a tohárok nyelvét nem indoeurópainak vélte, hanem az úgynevezett „jáfeti” vagyis szkíta népek között vélte megtalálni. Sokan, így a fent említett Szergej Tolsztov is a közép-ázsiai térségben élő masszagéták nyelvének vélte a tohárt, hiszen a történeti források a két nép szoros rokonságáról beszéltek. A hettológus Pokorny pedig egyenesen hettita-hurri és tohár nyelvi rokonságról írt tanulmányaiban. A nyelvész nem mást állított, mint az ókor legnagyobb birodalomalkotói, a szkíta népek ugyanazt a nyelvet beszélhették a Tarim-medencétől Kisázsiáig, sőt szerinte a trákok és frígek és a velük rokon kimmerek is ezen a nyelven társalogtak! Ez azt jelenti, hogy birtokunkban van egy olyan ősi nyelvemlék, melyet magyar nyelvi szempontból is sürgősen elemezni kellene!

Fejlett írásbeliség

A mai hivatalos elképzelés szerint a belső-ázsiai szkíta és hun népek nem tudtak írni. Az állítást azóta sok előkerült lelet, így például a Dzsungária területén élt jüecsik írásos dokumentuma cáfolja, mégis köztudatba befészkelődött, szkíta és hun ellenes elmélet máig tartja magát az akadémiai körökben. A jüecsik bizonyítottan már a Kr. e. 3. században az ind kharostiból egy önálló írásrendszert alakítottak ki és a kereskedelmi és gazdasági feljegyzéseket azzal készítették. Az eddig feltárult szövegek nem sok „indoeurópai” vonást mutatnak, inkább azt mondhatjuk, hogy egy különleges szaka nyelvvel van dolgunk. Egyes nyugati szakírók kihangsúlyozzák, hogy a tohár nyelv legkésőbb a 10. századra kihalt és nem maradt utóda, mások viszont úgy vélik, hogy a térségben a 9. századtól terjeszkedő ujgurok sokat megőriztek ebből a fejlett civilizációs hagyatékból, sőt az ujgur nyelv vallási kifejezései és egyes műveltségi szavai is minden bizonnyal onnan és nem a távoli szogdból erednek, ahonnan ezek a kifejezések továbbmentek az ujgur írásbeliséget átvevő mongolba is.

(barikad.hu)

0 comments:

Post a Comment

Attention!
Comments using obscene language, or comments calling for hate and violence will be deleted.