DEAR READER,

DUE TO LACK OF TIME, THE UPDATE OF THIS BLOG WILL BE SPORADIC IN THE NEXT COUPLE OF MONTHS.

HAVE A NICE SUMMER

A Nagy Falon innen és túl

Wednesday, March 7, 2012

"Én nem egy sportot hoztam Kínába, hanem őseim szellemi lenyomatát" - Kassai Lajos útibeszámolója következik.


Az emberiség két nagy kultúrát hozott létre: a keletit és a nyugatit. Míg nyugat kifelé, az anyagi világ felé fordult, addig kelet befelé, önmaga középpontja felé. Nyugat távcsövet épített és mikroszkópot, hogy lássa a legnagyobbat és a legkisebbet. Kelet pedig a megvilágosodást kereste, a lélek rejtelmeit.

Magyarnak születtem, európainak, gondolkodásmódom nyugati, de lelkem keletre húz. Sem a lovas, sem az íjász sportokban nem találtam meg a helyem.



Én nem a célt akarom eltalálni, hanem minden lövéssel önmagam középpontjához akarok közelebb kerülni. Én nem lovas versenyt akarok nyerni, hanem társra találni a lóban, aki visszavezet a természetbe, a természetességbe.
Egy a gyerekkoromban éledő, egyre erősödő vágy sodort a lovasíjászat felé.

Nem tudom, hogy én találtam meg a lovasíjászatot vagy a lovasíjászat talált meg engem, de úgy egymásba gabalyodtunk, hogy csak a halál tud szétválasztani minket. Ennek a csodálatos harcművészetnek köszönhetem, hogy bejárhattam legbensőbb világom rejtett zugait és körbe utazhattam a földet. Makacsul ragaszkodom ahhoz, hogy az embernek egész életén át munkálkodnia kell azon, hogy ha egy lépést tesz a külvilág megismerése felé, tegyen meg ugyanekkora erőfeszítést belső világa feltárása felé is.

Negyvennyolc órája voltam talpon elindulásomtól, mire befejeztem a másnapi bemutatóra szánt ló felkészítését. A repülőút, az időeltolódás, az éghajlatbeli és a kulturális különbség hatásai maguk után vonták a fáradtság első jeleit. Miután a külvilágban helyükre kerültek a dolgok és már látszódtak a másnapi bemutató körvonalai, mielőtt álomra hajtottam a fejem, végiggondoltam kínai tevékenységem lelki aspektusait is.

Hagyjuk el azt, amik vagyunk és váljunk azzá, amik lehetnénk, azonosuljunk teljesen azzal, amit csinálunk, legyünk önfeledtek. Így válhatunk közvetítővé, alkalmassá arra, hogy a szellem rajtunk keresztül találjon utat a fizikai világba.

“Turulsólyom szárnya rebben,
Forró szellő a hűvösben”

Én nem egy sportot hoztam Kínába, hanem őseim szellemi lenyomatát, és fogalmam sincs, hogy milyen spirituális következményei lesznek tevékenységemnek. Közvetítője lenni annak az erőnek, amivel szemben a Nagy Falat emelték, rendkívüli alázatra kötelez. Nekem itt nem diadalt kell aratnom, hanem vezekelni. Józan fejjel és nyílt szívvel állok a feladat elé, tetteimet pedig a jó szándék vezérli. Az ősök pedig majd megítélnek.

A feladatra nyilvánvalóan alkalmatlan lovak a bemutatóra a társaimmá váltak, nyilaimat pedig mintha egy láthatatlan szellő terelte volna a célba. Így repült el két hét ebben a felfoghatatlanul nagy, állandóan nyüzsgő, meghatározhatatlan elvek szerint működő csodálatos országban. Úgy fogadták a lovasíjászatot, mintha már régen erre vártak volna.



A bemutatók után beszélgetésekre került sor, majd egy drámai ponton felcsattant a - ”Mi a véleményed Kínáról?“- kérdés. A mérleg a nagyon tetszik felszínes és udvarias és a kicsit hosszabb és őszinte válasz között billegett, és az utóbbinál állt meg.

Nekem úgy tűnik, mintha egész Kína egy óriási gyártelep lenne, és olyan mértékben nyugatiasodik, hogy ha nem a mandulavágású szemeikkel néznének rám, nem tudnám, hogy keleten vagyok. Örömmel látom, hogy a nyugati lovassportok ilyen robbanásszerűen törnek előre, de legalább ekkora erővel kéne a saját gyökereiket is kutatni.

Ötezer éves múlttal a hátuk mögött van mihez nyúlni. Ha az anyagi javak oltárán feláldozzák kultúrájukat, lehet, hogy anyagilag meggazdagodnak, de lelkileg el fognak szegényedni. Egy rövid ideig döbbent csend, majd kirobbanó taps. Az a képességem, hogy egy pillanat alatt tudok életre szóló barátokat és ellenségeket szerezni magamnak, Kínában sem hagyott cserben. A tiszta cselekvés és az őszinte beszéd megnyitotta előttem vendéglátóim szívét. Több tiszteletet és szeretetet kaptam, mint nyugati bemutatóim alatt együttvéve.

A világon mindenki tudja, hogy mi, magyarok keletről jöttünk, csak mi feledkezünk meg róla. Miközben a nyugat tekintetét lessük, elveszítjük a kelet barátságát. Nagy átéléssel tudtam a kínaiakat arra bíztatni, hogy ne fordítsanak hátat saját kultúrájuknak, hiszen nekünk, magyaroknak ebben igazán nagy tapasztalatunk van. Több mint 8500 km-t utaztam repülővel, vonattal, autóval, öt nagyvárosban tartottam előadásokat és bemutatókat.
Találkoztam az íjászszövetség és a lovas szövetség képviselőivel, lovas bázis tulajdonosokkal, lótartókkal, lótenyésztőkkel.



A két hét kevés volt ahhoz, hogy hozzászokjak az ottani léptékekhez. Ha internetes fórumról beszéltünk, akkor ott a nézettség tízmilliós. Ha beruházásokról volt szó, milliárdok röpködtek. Találkoztam olyan lótenyésztővel, akinek hatezer lóból álló ménese van. Mindenki előre tekint, és úgy érzi, a fejlődésnek nincsenek korlátai, minden beruházás zöld utat kap és minden rendezvény támogatást.

Látogatásom igazi érdeme, hogy hallgatóságom érdeklődését fel tudtam kelteni saját kultúrája iránt és ehhez példát is tudtam nyújtani. Mellékterméke pedig, hogy tavasszal egy harmincfős csoport látogat a völgybe, egy részük itt is marad tanulni. Ősszel pedig magyar lovas hagyományőrzők egy szélesebb táborát várják Kína legnagyobb lovas rendezvényére. Tanulni szeretnének, és ha ezt a vágyukat ki tudják elégíteni Magyarországon, itt maradnak. Ha nem, úgy mennek tovább, mint az a gyorsvonat, amivel a Sanghaj és Hangzhou közötti távolságot megtettem (300km/h-val).

Kassai Lajos

(budomagazin.hu)


0 comments:

Post a Comment