DANIEL FRIBERG: A MAINSTREAM MÉDIA KEZÉHEZ VÉR TAPAD

Friday, April 29, 2016

Sikeres üzletember Svédországban, mégis Magyarországra költözött. Daniel Friberggel a svéd multikulti paradicsom árnyoldalairól, cenzúráról és öncenczúráról, hatósági segédlettel verekedő antifákról beszélgettünk - és arról, hogy mégis miért fog győzni az "igazi jobboldal".

- Miért választja egy sikeres svéd üzletember hazájának az Európa szerte rágalmazott Magyarországot?

- A balliberális média részéről érkező rágalmakat én kifejezetten bókként értékelem, hiszen egész 18 éves korom óta, amióta aktív konzervatív svéd hazafi vagyok, hozzá kellett szoknom ehhez.
Ebből a szempontból a svéd média a legrosszabb egész Európában: gyűlölik Magyarországot, bármilyen személyt, vagy országot, aki kilép az ő rendkívül szűk, politikailag korrekt, kultúrmarxista narratívájukból.

Szóval, ha kifejezetten a svéd, vagy a nyugat-európai média rágalmaz, az egy hatalmas megtiszteltetés, mert lényegében azt jelenti, hogy normális vagy.
Engem is épp úgy pocskondiáznak, ahogy Magyarországgal teszik.

A svéd közrádió nemrég azzal vádolt, hogy szélsőséges és reakciós nézeteket vallok például a nemi szerepek kapcsán, mert úgy vélem, hogy a férfiaknak férfiaknak, a nőknek pedig nőknek kell lenniük. Ebből például hatalmas ügyet kreáltak, pedig a legtöbb svéd ember egyetértene velem ebben, de a média teljesen szélsőségesen gondolkodik erről. Nem csoda, hiszen radikális baloldaliakról, balliberálisokról beszélünk, akiknek nagyon furcsa világképük van, aminek nagyon kevés köze van a valósághoz.

- Ha már szóba kerültek az átlagemberek, ők mit gondolnak arról a politikailag korrekt "utópiáról", amit rájuk kényszerít a hatalom?

Napról, napra egyre jobban elegük van belőle, amit egy üdvös folyamatnak tartok. Svédországban egyre többen fordulnak el a mainstream médiától, mert nincsenek jobboldali, konzervatív orgánumok.

A neves lapok, tévéadók vagy liberálisok, vagy szocialisták, ami egy borzalmas médiakörnyezet. Magyarország ehhez képest maga a paradicsom. (nevet).
Ennek hatására az elmúlt tíz évben több alternatív médium jött létre és rendkívül gyorsan növekednek. Van egy nemzeti-konzervatív hetilapunk, és két jelentős online oldalunk, amiket havonta egyenként másfél millióan olvasnak. Ez azt jelenti, hogy a svéd társadalom igen nagy hányadához sikerül eljutnunk, hiszen a hivatalos adatok szerint Svédország lakossága olyan 10 millió körül járhat, amiből 2 millió fő valójában nem európai ember, ők az elmúlt 30 évben érkeztek az országba, vagy ezen nem európai bevándorlók leszármazottai.

- Hogy viszonyulnak ezekhez a bevándorlókhoz a svéd emberek?

Eleinte mindenki örült nekik, osztották a "refugees welcome" Nyugat-európai agybaját. Mindenki úgy volt vele, "az idegen szép", a saját kultúránk, történelmünk pedig borzalmas, szégyellni való. Általános vélekedés volt, hogy szégyellnünk kell magunkat, mert svédek és fehérek vagyunk, és felelősséget kell éreznünk a nem európaiak történelmi elnyomásáért. Ami főleg Svédország tekintetében nevetséges, hiszen mi kimaradtunk a világháborúkból és lényegében a gyarmatosításból is. Mindössze 94 évig volt egy csepp kis szigetünk a Karib-térségben, amit aztán el is adtunk Franciaországnak. Ez volt a nagy bűnünk (nevet). Az egész egy kultúrmarxista, balos agyrém, ami arra tanítja a svéd embereket, hogy szégyelljék az örökségüket, a nemzeti identitásukat, és kötelességünk, hogy a világon mindenkin segítsünk. Eleinte ez volt a hozzáállás, ám azóta sok szörnyűség történt Svédországban.Tavaly augusztusban például megtörtént, hogy egy IKEA-banegy afrikai migráns vásárlás közben brutálisan meggyilkolt egy édesanyát és a fiát, csak mert svédnek néztek ki, ő pedig dühös volt az államra, amiért elutasították a menedékjogi kérelmét. Ezért egyszerűen elvágta a torkukat az áruház közepén.
Az ilyen, és ehhez hasonló esetek egyre inkább ráébresztik az embereket arra, hogy ezek a migránsok talán mégsem olyan kedvesek, és a migráció mégsem olyan fantasztikus dolog.

EGÉSZ GYEREKKOROMBAN ÁTVERTEK

- Ha a svéd társadalmat ennyire a kulturális marxizmus és a liberalizmus uralja, akkor önből, hogy lett mégis konzervatív beállítottságú ember? Nevezhetjük-e önt egyáltalán konzervatívnak?

- Én inkább a tradicionalista szót használnám, mert a konzervatív, amellett, hogy lehet egy jó koncepció, könnyen félreérthető, félremagyarázható kifejezés. Értelmezhető úgy is, hogy konzervatívnak lenni nem jelent mást, mint mondjuk visszahozni az 50 évvel ezelőtti társadalmi normákat és viszonyokat, de ez nyilvánvalóan nem elég Európa problémáinak megoldásához. Én az örök értékeken nyugvó hagyományokban hiszek. Emellett természetesen nacionalista is vagyok, úgy vélem, a tradicionalizmus egyik fontos eleme, hogy az ember védje a nemzetét és kulturális identitását.

- És hogy nézett ki az az út, amíg eljutott erre az álláspontra, milyen volt a fiatalsága?

A tömeges migráció korai szakaszában nőttem fel Svédországban, szóval egy meglehetősen biztonságos, középosztálybeli környezetben nevelkedtem. Olyan iskolába jártam, ahol a diákok 99,9 százaléka svéd volt, így az életem első szakaszában nem szembesültem semmilyen problémával. 12 éves koromban én is úgy gondoltam magamra, ahogy az az amerikai tévéműsorokból és filmekből, valamint a svéd állami médiából áradó popkulturális propaganda szerint elvárható volt: nagyjából baloldali voltam. Ez egy, a médiaszűrőkön keresztül szemlélt, tipikus gyermeki világkép volt, fogalmam sem volt róla, hogy a bevándorlás, vagy a multikulturalizmus ártalmas, az én kultúrámra nézve fenyegető is lehet. Amikor azonban elkezdtem a hetedik osztályt, átkerültem egy olyan iskolába, ahol rengeteg migráns volt, valóságos kultúrsokk ért. Az intézmény diákjainak 25 százaléka arab és afrikai volt, akik drogot árultak, molesztálták a svéd lányokat és néha fegyvert hoztak magukkal.

13-14 éves koromban engem is pisztollyal fenyegetett egy migráns banda, mert rasszistának tartottak.
Mondjuk ez valamelyest igaz is volt, mert elég hamar elegem lett belőlük. Pedig eleinte nagyon nyitottan közelítettem hozzájuk, úgy gondoltam, ezek az emberek épp olyanok, mint bárki más, hiszen „mindannyian egyformák és egyenlőek vagyunk”, meg az összes ilyen klisé, amit gyerekkoromtól kezdve tanítottak.

De, ahogy egyre jobban megismertem őket, rájöttem, hogy ebből egy szó sem igaz, és egész gyerekkoromban átvertek; hazudott a média, hazudtak a szüleim, hazudott az oktatási rendszer.
Ekkor gondolkodtam el, vajon miről nem mondták még el az igazat? Ez indított el egy intellektuális utazáson, ez után kezdtem el a saját kutatómunkámat. Addig is rengeteget olvastam, de ekkor kezdtem el ideológiával, politikával, történelemmel foglalkozni, és rá kellett jönnöm, hogy majdnem mindenben hazudtak nekünk. Mindannyian egy nagy hazugságban éltünk. Az első nagyobb téma, amivel foglalkoztam – magától értetődő módon – pont a svéd bevándorláspolitika és a multikulturalizmus volt. Sok olyan szerzőtől olvastam, akik keményen kritizálják a bevándorlást, és a legtöbb könyvet nagyon nehéz volt beszerezni, sőt, a mai napig is az, mivel nem árulhatják őket a könyvesboltokban, sőt a könyvtárakban is ritkaságnak számítanak.

- Ezek szerint Svédországban hivatalos cenzúra működik?

Igen, totális cenzúra van. Az én könyvemet sose árulnák semmilyen svéd könyvesboltban, holott itt Magyarországon bármelyik könyvesboltban megtalálható. Az elmúlt 30 évben nagyjából 100, a svéd bevándorláspolitikát kritizáló könyv jelent meg, de egyik sem található meg a könyvesboltokban. Ez már-már szovjet szintű cenzúrát jelent, de a társadalmi elnyomás mértéke is ehhez közelít. Persze, nem tesznek el minket láb alól, de találnak rá más módot, hogy az ember befogja a száját, és ne fogalmazzon meg kritikát. Épp az ebből fakadó öncenzúra a svéd társadalom legnagyobb problémája.

Az emberek csak manapság kezdenek leszokni erről. 30 évig a svédek többsége félt kritizálni a bevándorlást, mert rettegett attól, hogy a szimbiózisban létező média és a kormányzat megbüntetné ezért. A médiában nem létezik pluralizmus napjaink fontos kérdéseit illetően, a különböző orgánumok teljes összhangban működnek.

A legjobb példa erre, amikor tavaly a 7 legnagyobb napilap, és a 3 legnézettebb tévéadó teljes harmóniában hallgatták el a stockholmi önkormányzat által szervezett nyári fesztiválon történteket. A több napos esemény az antirasszizmus, a béke és a szeretet jegyében zajlott, a részvétel pedig ingyenes volt, ami természetesen magával hozta egy csomó migráns fiatal megjelenését. Ennek köszönhető, hogy nagyjából 100, 14-30 év közötti svéd lányt és fiatal nőt zaklattak szexuálisan, épp úgy, mint Kölnben. Erről semmi sem jelent meg a médiában.

A rendőrök és az áldozatok is beszéltek olyan mainstream újságírókkal, akik a helyszínen voltak.

Eleinte nagyon érdekelte őket az eset, ám miután rájöttek, hogy a támadásokat közel-keletiek és afrikaiak követték el, már nem volt számukra hírértéke a dolognak.
Nyolc hónapig csak az áldozatok és családtagjaik tudtak a történtektől. Ha az újságírók tették volna a dolgukat, és nem azon aggódnak, hogy a hír esetleg „rasszizmust” kelt, akkor megelőzhették volna, hogy ennyi fiatal nőt megbecstelenítsenek.

Ez is jól mutatja, hogy mennyire elvtelenek és erkölcstelenek ezek az emberek, a svéd mainstream média kezéhez vér tapad.
Egyedül a svéd alternatív média tárta végül fel az egész történetet, egy kisebb, de nagyon aktív alternatíva médium, a Nyheter Idag (Hírek Ma). A RightOn.net-en is lehoztunk erről egy elég részletes beszámolót, amit több külföldi médium, többek között például a Breitbart és a Magyar Hírlap is idézett, így ebben a tekintetben sikerült hidat vernünk a svéd alternatív média és a külföldi sajtó közé.

AZ ANTITESTEK MEGJELENNEK

- Beszéljünk egy kicsit a könyvéről, melynek a címe A jobboldal visszatér (angolul: The Real Rights Returns – A valódi jobboldal visszatér). Európa szerte vannak jobboldali pártok, miért kellene visszatérnie a jobboldalnak, mi egyáltalán a "valódi" jobboldal?

Svédországban és Nyugat-Európában hosszú évek óta létezik az általam csak "áljobboldalnak" nevezett irányzat, ami tulajdonképpen a liberális jobboldalt jelenti. Ezek nem tényleges jobboldali pártok. Az angol címben használt megjelölést leginkább az indokolja, hogy ennek segítségével tehessünk különbséget a hamis marketinggel operáló "áljobboldal" – ami baloldali és kultúrmarxista ideákon alapul, valamint a liberalizmuson, ami végső soron egy forradalmi, baloldali ideológia – és a valódi jobboldal között. Hasonlóan „áljobboldali” az, amit az amerikai neokonzervatívok képviselnek, akik tulajdonképpen korábbi trockisták, akik beszivárogtak a Republikánus Pártba, és átvették a hatalmat felette. A neokonzervativizmusnak semmi köze a valódi konzervativizmushoz – ez csak egy hamis, nagyon liberális formája a „konzervativizmusnak”. Ehhez egy nagyon agresszív, intervencionalista és gyakran cionista külpolitika társul, amely többnyire inkább Izrael, mintsem az Egyesült Államok érdekeit szolgálja.

A neokonok igazából kifejezetten baloldaliak, leszámítva pár, olyan szimbolikus ügyet, mint például a melegházasság ellenzése. Így érik el, hogy az emberek azt gondolják róluk, hogy jobboldaliak, de valójában a neokonzervatív elnökök tettei nemigazán különböztek a demokraták cselekedeteitől.
Ezért olyan érdekes, amikor megjelenik egy olyan figura, mint mondjuk Donald Trump, akire én úgy tekintek, mint aki a valódi jobboldal visszatérési folyamatának része.

Itt, Magyarországon, és Kelet-Európában úgy általában, már jó ideje jelen van ez az irányzat, de Nyugat-Európában ez egy meglehetősen új jelenség. Igaz, hogy az olyan pártok, mint a francia Nemzeti Front, vagy a Svéd Demokraták régóta léteznek, ám általánosságban eddig, az Osztrák Szabadságpártot leszámítva, egész marginális erőnek számítottak, most viszont megfigyelhetünk egy olyan trendet, ami ezeknek az erőknek a robbanásszerű népszerűségnövekedését mutatja. Ez a folyamat egyáltalán nem váratlan, hiszen

Európa támadás alatt áll, és egy invázió közepén vagyunk, a "valódi" jobboldal visszatérése pedig olyan, mint amikor az antitestek megjelennek, hogy legyőzzék a betegséget amely most kínozza Európát.

- Mit gondol, ez a hirtelen népszerűségnövekedés kizárólag a tömeges bevándorlásnak köszönhető?

- Bár ez egy összetettebb folyamat, a migráció játssza benne a legnagyobb szerepet, hiszen az átlagemberek többsége számára ez a leglátványosabb probléma. Nyugat-Európában a legtöbb ember nem foglalkozik politikával, ideológiával, élni akarják az életüket, fel akarják nevelni gyermekeiket, dolgozni akarnak és nem gondolnak arra, milyen őrült dolgok zajlanak a közéletben, vagy mondjuk az egyetemeken. Nem érdekli őket, mert nincs rájuk közvetlen hatással, viszont a migráció szinte mindenkit érint manapság, főleg az elmúlt év hatalmas bevándorlóhulláma óta.

Svédországban például már nincsenek szabad lakások, mert a bevándorlási hivatal minden ingatlant felvásárol, amire csak rá tudja tenni a kezét, hogy legyen hová elhelyeznie a migránsokat. Ezért a fiatal svédek számára gyakran nagy nehézséget jelent, hogy hozzájussanak az első lakásukhoz, és van, hogy még 25-30 évesen is a szüleiknél laknak. A munkanélküliség is hihetetlenül magas, amit a kormány azzal igyekszik eltitkolni, kozmetikázni, hogy sok migránsnak látszatállásokat kreál, értelmetlen projektekben, természetesen az adófizetők pénzéből. Tehát egy hatalmas átverésről van szó. Az utóbbi időben már óriási hiteleket kénytelen felvenni a svéd állam, hogy el tudja tartani a bevándorlókat, ezzel pedig rengeteg jövőbeli szociális és gazdasági gondot teremt, anélkül hogy megoldaná a problémát. Ráadásul, hogy ne legyen túl feltűnő a dolog, az alapkamatot majdnem 0 százalékon tarják, ami azt jelenti, hogy az emberek nyugdíj megtakarításai alig kamatoznak, így 67-68 éves korukra szinte semmilyen nyugdíjmegtakarításuk sem marad, 20 év múlva pedig képtelenek lesznek megélni ezekből a nyugdíjalapokból és megtakarításokból. Amikor ez bekövetkezik, már túl késő lesz, hogy bármit is tegyünk ellene.

Hiszen van 2 millió Európán kívülről érkezett lakosunk, akiknek nagyon kevés hányada beszél svédül, 60-80 százalékuknak pedig – a statisztikai bűvészkedés és az alibi állások ellenére – nincs munkája, és eszük ágában sincs asszimilálódni, vagy integrálódni. Sőt, sokan közülük muszlim radikálisok, akik arról beszélnek, hogy meghódítják Svédországot, bevezetik a saríát, szóval gyakorlatilag iszlám országgá teszik Svédországot.

- Ezt ilyen nyíltan ki is mondják?

Abszolút, sok mecsetben kendőzetlenül terjesztik ezt az üzenetet az imámok. Persze, a média nem számol be erről, de egy-két őszinte muszlim azért elmondja, hogy erről prédikálnak nekik: arra ösztönzik őket, hogy foglalják el Európát, szüljenek minél több gyereket és hozzanak be minél több embert a sajátjaik közül.

- Ezek szerint azért vannak olyan muzulmánok, akik szeretnének beilleszkedni, és ellenzik ezt a fajta magatartást.

- Igen, természetesen léteznek ilyenek is, bár nincsenek túl sokan. Azok a mérsékelt vagy egykori muszlimok, akik kritizálni merik a migrációt és az iszlámot, viszont nagyon bátrak, és sok esetben azok közül kerülnek ki, akik keresztény hitre tértek. Főleg ők azok, akik leleplezik ezt a svéd muszlimok között jellemző trendet.

AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT

- Őket is ugyanúgy kiközösíti a média, mint az őshonos svédeket, akik kritizálni merik ezeket a folyamatokat?

- Igen, bár annál azért kevésbé. A médiában dolgozó kulturális marxista újságírók mindig is kesztyűsebb kézzel fognak bánni azokkal, akik nem fehérnek születtek. Viszont, ha echte svéd vagy, akkor nincs visszatartó erő, ezt a leckét magam is nagyon korán megtanultam. Miután 18 évesen elkezdtem kutatni az igazságot a migránsbűnözéről – akkoriban még széles körben hozzáférhetők voltak az erről szóló hiteles statisztikák – a saját megtakarításaimból, néhány barátommal csináltunk erről egy egész profi, nacionalizmust hirdető és a multikulturális projektet bíráló magazint, amit Göteborgban és Stockholmban terjesztettünk. Összesen olyan 25 ezer példány jelent meg belőle, amiket egyesével csomagoltunk borítékba, és küldtünk ki diákoknak. Nagyon sok munkánkba került, és gyakorlatilag ráment az összes megtakarításom.

Természetesen erre egyből felfigyeltek a baloldalon. Először „gyűlöletbeszéd” miatt fogtak perbe, ám még a rendkívül részrehajló svéd törvények szerint sem követtem el bűncselekményt, hiszen a bevándorlás és a multikulturalizmus kritizálása nem számít népcsoport ellen elkövetett gyűlöletkeltésnek. Ez persze nem tartotta vissza a médiát attól, hogy egy komoly lejáratókampányt indítson ellenem. Igazán történelmi eseménye volt az európai médiának, amikor 1999-ben a legnagyobb svéd lapok, akik normál esetben egymás versenytársai, összehangolt támadást indítottak ellenem és sok más ember ellen, akik fel mertek szólalni a bevándorlás ellen. Ez is egy példája annak, hogy mennyire egy rugóra is jár tulajdonképpen a svéd média.

A lejáratókampány lényege az volt, hogy különböző bűnözők, gyilkosok, a Hells's Angels motorosbanda tagjai és tényleges neonácik mellett az én képemet, nevemet, lakhelyemet is címlapon közölték, olyan szalagcímmel, hogy

"Íme, a 62 legveszélyesebb náci és bűnöző, akik veszélyeztetik a demokráciánkat".
Én ekkor 21 éves voltam, és az összes bűnöm az volt, hogy megjelentettem egy olyan kiadványt, ami kritizálta a svéd bevándorláspolitikát és az elhibázott multikulturális kísérletet. Amit a svéd média ráadásul tévesen „white power magazinnak” titulált, hogy szélsőgésebbnek tűnjön, mint amilyen valójában volt. Ezért cserébe nyilvánosságra hozták az összes olyan személyes adatomat, ami alapján bárki azonosíthatott, megkereshetett, vagy kirúghatott az állásomból.
Bankrablókkal és rendőrgyilkosokkal találtam magam egy lapon. Aznap mindezt többször is mutatták a köztévében, hogy biztosan ne maradjon le róla senki. Abból a 62 emberből, akinek a fotóját és a személyes adatait nyilvánosságra hozták ebben a kampányban, sokan elvesztették az állásukat és legalább egy fiatal férfi nem sokkal később öngyilkos lett. De ami nem öl meg, az megerősít, és bennem személyesen ez csak megerősítette a nézeteimet, és azon a napon elköteleztem magam amellett, hogy függetlenül a személyes következményektől addig harcolok ez ellen a korrupt média-politikai oligarchia ellen, amíg össze nem omlik.

- Érték támadások Önt emiatt?

Igen, nem sokkal ezután a médiával nagyon szoros viszonyt ápoló svéd antifasiszta mozgalom személyes terrorhadjáratot indított ellenem: megrongálták a kocsimat, belőttek az ablakomon, de a legdurvább eset pont a médiakampány után történt. Egyik este, mikor hazaértem, három, feketébe öltözött, símaszkos, baseball ütős ember várt rám a parkolóhelyem előtt.

Ahogy kiszálltam az autómból, körülvettek, és megpróbálták eltörni a térdkalácsaimat. Ha egy szomszéd nem veszi észre, mi történik, és nem hívja a rendőrséget, jó eséllyel egy életre megnyomorítanak.
Ehelyett megúsztam pár zúzódással. A svéd titkosszolgálat nem nagyon törte magát, hogy megtalálja az elkövetőket, annak ellenére, hogy kettőjüket fölismertem a hangja és a testalkata alapján, és azonosítani is tudtam, mint a helyi antifasiszta mozgalom tagjait. Először azt a választ kaptam tőlük, hogy erre számíthatok, ha olyan lapot jelentetek meg, ami kifogást emel a migráció ellen. Ezután közölték, hogy természetesen segíthetnek nekem, ha elkezdek nekik dolgozni, elárulom a barátaimat és jelentek nekik. Megvédenek az ilyen támadásoktól, sőt, szereznek nekem egy remek állást, új lakást, de ehhez együtt kell működnöm velük. Persze udvariasan visszautasítottam az ajánlatot, hiszen, ha ennyire korrupt lennék, ha ennyivel meg lehetne venni, akkor eleve nem aktivizáltam volna magam politikailag egy ilyen veszélyes ügyért. Ekkor kezdtek el fenyegetőzni.

Közölték, hogy, ha nem megyek bele az alkuba, akkor „az antifák nagyon könnyen megtudhatják az új címemet is, ami nagyon sajnálatos volna”.
Visszautasítottam minden további kapcsolatot velük, kisétáltam a szobából – és rájöttem, hogy az ujjukat sem fogják mozdítani azért, hogy nyomozzanak az ellenem irányuló támadás miatt. Elhiszem, hogy ez majdhogynem hihetetlen olyan embereknek, akik normális országban élnek, bár önöknél a kommunizmusban mindennaposak lehettek ezek a módszerek. Svédországról viszont nehezen hiszik el ezt az emberek, hiszen egy békés, boldog, szabad országnak állítják be. Pedig valójában az államot nagyon szigorúan irányítja a rendszerhű elit, amely, ha kell, bármit megtesz, hogy magánéletileg, anyagilag, vagy akár fizikailag ellehetetlenítse az embert. Persze, az erőszakot kiadják, ha úgy tetszik alvállalkozásba az antifasisztáknak, akik gyakorlatilag szabad kezet kapnak, és azt csinálnak, amit akarnak,
mivel csak nagyon ritkán vizsgálják ki rendesen a rendszer „disszidensei” ellen elkövetett bűncselekményeiket.

Ez volt a legelső élményem a svéd politikával, ami nagyon tanulságos volt, rádöbbentett arra, hogy ez nem lesz egy könnyű harc, de átmentem a próbán. Ezt követően az „antifasiszták” nem is zaklattak többé, mert rájöttek, hogy fölösleges több energiát pazarolni rám. Úgy voltak vele, hogy megijeszteniük nem sikerült, szóval innentől vagy megölnek, vagy nem foglalkoznak velem. Persze az utóbbit választották (nevet).


TERMÉSZETES, HOGY MEG FOGJUK NYERNI EZT A HARCOT

- Beszéljünk egy kicsit a jövőről, a könyvében azt írta, hogy az igazán sikeres politikai változás elképzelhetetlen az emberek gondolkodásának és a társadalomnak a megváltoztatása nélkül. Hogyan kivitelezhető ez a gyakorlatban?

- Ez egy nagyon nehéz munka, ami sok időt és türelmet vesz igénybe, és a metapolitika alapjainak megértése is szükséges hozzá. Az általam leírt metapolitika legfontosabb alapfeltétele, hogy szilárd befolyást szerezzünk az információ áramlás, a média felett. Ez a sajtó minden válfajára érvényes: nyomtatott, online, televízió, rádió.

A "valódi" jobboldalnak a médiát és a kulturális intézményeket kell visszahódítania a radikális baloldaliaktól és liberálisoktól.
A baloldal nagyon hamar felismerte ennek jelentőségét, és komoly erőt fektettek abba, hogy újságíróvá képezzék magukat és jelentős véleményformáló intézményeknél találjanak állást. Svédországban például sok újságíró háttere radikális baloldalhoz, sőt, bizonyos esetekben az erőszakos antifa mozgalomhoz kötődik. Úgy gondlom, hogy nekünk pontosan ugyanezt kell csinálnunk, sőt, már csináljuk is. Önök az Alfahírrel, mi a RightOn.net-tel és a Motpol.nu skandináv think-tankkel (utóbbi nem klasszikus híroldal, inkább elméleti és ideológiai tartalmakkal foglalkozik - a szerk.). De ezt a törekvést erősítik a már említett alternatív svéd híroldalak is. Az elmúlt években képessé váltak versenyre kelni a legnagyobb mainstream médiumokkal. Az alternatív média Svédországban rohamosan terjeszkedik, miközben a liberális-baloldali média egyre csak veszít az olvasótáborából és a hitelességéből.

Néhány svéd baloldali napilap már csődbe is ment, én pedig személy szerint nagyon várom, hogy a többiekkel is ez történjen.
Ezt meg is szoktam mondani az interjút kérő újságíróiknak (nevet).

- Ahogy említette is ez, egy hosszú folyamat, amihez sok türelemre van szükség, ugyanakkor a nyugati társadalom mély válsága miatt sokan úgy vélik, hogy már a huszonnegyedik órában vagyunk. Van elég időnk arra, hogy mindezt megvalósítsuk?

- Igen, úgy vélem, hogy van, és ugyan bizonyos szempontból valóban a huszonnegyedik órában lehetünk, de épphogy csak elkezdődött a harc, az emberek csak most kezdtek el felébredni, a valódi küzdelem még előttünk áll. Még sok évünk van arra, hogy felkészüljünk, úgy is, hogy most minden sokkal gyorsabban változik, mint ezelőtt. Nekünk igazából nincs is annyi időre szükségünk, mint a baloldalnak volt, hogy aláaknázza az európai kultúrát. Nekik kellett 40-50 év, mert az ő ideológiájuk beteg, kicsavart őrültség, ami az emberi természettel kapcsolatos teljesen téves feltételezéseken alapszik. Rettentő sok propagandára és agymosásra volt szükség, hogy az emberek elfogadják az ilyen blődségeket.

Ezzel szemben a mi eszméink realisztikusak, természetesek, és összhangban vannak a normális emberek ösztöneivel, viselkedésével, valamint az életük során tapasztalt valósággal. Szóval nekünk sokkal kevesebb időre, lehet hogy mindössze 5-10 évre lesz szükségünk ahhoz, hogy visszafordítsuk a közvéleményt a normalitás és a hagyományos értékek felé.

A skandináv jobboldali média olvasottsága nagyjából 500 százalékkal nőtt az elmúlt 5 évben,
ami kimagaslóan jó eredmény, és a fejlődés nem lassult le. Néhány év alatt rengeteg minden történhet: ha sor kerül tíz, a kölnihez hasonló incidensre, az emberek véleménye nagyon hamar megváltozik majd. A migránsválság által produkált olyan tragikus események, mint a terrortámadások, tömeges szexuális erőszak, bűnözés, káosz, vagy a no-go zónák, nagyon gyorsan rá fogják kényszeríteni az európaiakat, hogy ébredjenek fel és ismerjék fel, mi történik. Lényegében eljutottunk egy olyan pontra, ahol már nem kell többé arról győzködnünk az embereket arról, hogy a bevándorlás rossz dolog, hiszen ez a többség számára már egyértelmű a legtöbb országban.

Most az a küldetésünk, hogy megértessük velük, hogy van esélyünk győzni, reményt kell adnunk nekik és inspirálnunk kell őket.
Ez volt tehát az egyik legfontosabb célom a legutóbbi könyvem, A jobboldal visszatér megírásakor. Mert természetes, hogy meg fogjuk nyerni ezt a harcot, az egyetlen kérdés, hogy ez mennyi európai áldozattal fog még járni, hány európai embernek kell ehhez meghalnia, mielőtt az európai társadalmakat visszajuttatjuk abba a biztonságos és hagyományos állapotába, ahol a tömeges migráció előtt voltak. A fő célunk tehát nem csak az, hogy győzzünk, hanem hogy minél előbb politikai befolyást szerezzünk, hogy ezáltal minél kevesebben essenek áldozatául a migránsokhoz köthető gyilkosságoknak, nemi erőszaknak és terrorizmusnak. Gondot jelent, hogy a bevándorlásellenes emberek többsége a szenvedésre és a negatív dolgokra koncentrál, amitől depresszívek, demoralizáltak és passzívak lesznek. Ehelyett jobban kell összpontosítanunk arra, hogy megváltoztassuk a hozzáállásukat, új reményt ébresszünk bennük, ahogy én is teszem a könyvem utolsó fejezetében.

Ahelyett, hogy önsajnálatba merülnénk, úgy kell tekintenünk az Európát jelenleg érő fenyegetésekre, mint egy kalandra, egy lehetőségre ahhoz, hogy hősies tetteket vigyünk véghez, hogy részt vegyünk a történelem formálásában. Hitet kell adnunk az embereknek, hogy úgy tekintsenek a mai körülményekre, mint egy esélyre arra, hogy valami fontosat vigyenek véghez az életben. Ez például az '50-es évek szülötteinek nem adatott meg, hiszen ők csupán nagyon kevés dolgot tudtak befolyásolni, nekünk, akik most élünk, megvan a lehetőségünk, hogy ténylegesen befolyásolni tudjuk egész Európa jövőjét, amit hatalmas kiváltságnak tekintek.

OLCSÓBB, MINT ELTARTANI ŐKET

- Beszéljünk még egy nehéz kérdésről! Mi a helyzet azokkal a másod-, harmadgenerációs bevándorlókkal, akik már Európában születtek, de nem tudtak, vagy nem akartak integrálódni az európai társadalmakba? Velük kapcsolatban azért nehéz azt mondani, hogy menjenek haza, hiszen itt születtek. Ön szerint, hogy lehet kezelni ezt a problémát?

- Elég gyakran megkapom ezt a kérdést, hiszen ez a baloldal egyik kedvenc érve a bevándorlás-, és a multikulturalizmus-kritikával szemben; "úgysem tehetünk semmit azokkal a bevándorlókkal, akik már itt vannak, szóval kár is erre energiát pazarolni". Szerintem a megoldás roppant egyszerű: ha a mienk a politikai hatalom, könnyű megvalósítani egy emberséges és békés visszatelepítési programot.

A legkönnyebben azokat lehet visszatelepíteni, akik nemrég érkeztek és még nem kapták meg az állampolgárságot. A menedékre való jogosultságukat felül kell vizsgálni, és mivel szinte semelyikünknek sincsenek valódi indokai, a vízumukat vissza kell vonni. Annak a kevésnek pedig, aki valóban jogosult a menedékre, ideiglenes engedélyt kell adni az itt tartózkodásra, majd évente felülvizsgálni. Ezt követően az egész szociális ellátási rendszert át kell alakítani a magyar rendszerhez hasonló módon. Így meg tudjuk szüntetni a legtöbb „húzóhatást”, ami a nem európai gazdasági migránsokat Svédországba vonzza, és a nem európai migránsok nagy része eleve máshova menne, hiszen pontosan ezekért a szociális juttatásokért jönnek. Egészen biztosan nem a kellemes időjárás miatt választják Svédországot (nevet). Harmadszorra, zéró toleranciát kell tanúsítanunk a bűnözéssel szemben: az állampolgársággal nem rendelkező migránsokat automatikusan ki kell toloncolni, ha bűncselekményt követnek el, és lehetséges volna visszavonni az állampolgárságot súlyos bűncselekmények esetén – már csak azért is, mert sok migráns eleve kettős állampolgár.

Negyedszerre pedig, elindíthatunk egy programot, amellyel pozitív motivációt biztosítunk számukra, hogy visszatérjenek a hazájukba, vagy egy szomszédos országba az adott kontinensen – például egyszeri tízezer euró készpénz juttatással azoknak, akik aláírnak egy szerződést a visszatelepülésről, és sosem térnek vissza Svédországba. Ehhez kapcsolódóan egyezményeket kell kötni a hazájuk kormányával, vagy az azonos kultúrájú országok kormányaival, akiknek anyagi ösztönzést adhatunk ahhoz, hogy befogadják ezeket az embereket.

Ha ezeket az anyagi támogatásokat kifizetjük, még az is sokkal olcsóbb lenne, mint eltartani őket Svédországban.

- Mi a helyzet azokkal, akik nem tűrnének békésen egy ilyen intézkedéssorozatot, és fellázadnának? Ön szerint ez vezethet polgárháborús helyzethez?

- Ideális esetben politikai hatalmat szereznek azok a pártok, amelyek hajlandóak megvalósítani azokat a visszatelepítési intézkedéseket, amelyeket az imént felvázoltam. Nagyon remélem, hogy ez lehetséges tíz éven belül. Különben a válság mélyülni fog, és a dolgok könnyen polgárháborúig fajulhatnak a következő évtizedben. Már vannak efelé mutató tendenciák, ahogyan azt Kölnben és Brüsszelben is láthattuk, és ezek az események apróságnak fognak tűnni ahhoz képest, amire a jövőben számíthatunk. A migránsok jelentős része pedig készen is áll egy ilyen konfliktusra, ez a céljuk, az Európa meghódításáért és iszlamizációjáért folytatott szent dzsihád részének tekintik. Ezek az emberek egyértelműen jobban készen állnak a fegyveres konfliktusokra, mint a legtöbb nagyvárosi, feminizált nyugat-európai, akiket évtizedeken át gyengített a liberális kultúra.

De azt is figyelembe kell vennünk, hogy a svéd vidéki emberek szívósabbak, engedélyezett fegyvereik vannak vadászathoz, és használni is tudják. Ők mindenképp felkészültebbek bármilyen konfliktusra, mint a nagyvárosi gettókban élő migránsok, akik hozzászoktak ahhoz, hogy minden ingyen jár nekik, drogoznak, videojátékokkal játszanak és pitiáner bűncselekményekkel szórakoztatják magukat. Némelyik ilyen „gettóbeli keményfiúnak” lehet egy-két illegális kézifegyvere, de nem igazán értenek a használatukhoz.

Inkább olyanok, mint a rap-videókban látható afroamerikai gengszterek, mintsem valódi harcosok. Az is mellettünk szól, hogy mi az otthonunkért, a kontinensünkért, a teljes civilizációnkért harcolunk, míg a bevándorlók egy része ugyan vallásilag motivált fanatikus, akik a szent dzsihádjukat vívják, de a többségük csak egy jobb életszínvonalért küzd.

Ez mindenképpen előnyt jelent számunkra, ha egy erőszakos forgatókönyv valósulna meg, amit természetesen mindenáron meg kell akadályozni. De a jövő még nem eldöntött, és megvan rá a lehetőségünk, hogy formáljuk. És amit mostantól fogva teszünk, alapvetően fogja eldönteni nem csak Svédország, hanem egész Európa sorsát. Ebben a kérdésben kifejezetten derűlátó vagyok.

0 comments:

Post a Comment

Attention!
Comments using obscene language, or comments calling for hate and violence will be deleted.

Dear Reader,


The comment section of this blog has been shut down due to the activity of a nasty agent provocateur who has been targeting this website for quite some time.


Have a nice day!